Miért, ó, miért ücsörög egy maholnapután három vizsgát letenni készülő főiskolás hajnali háromkor az MSN előtt, hosszan-hosszan beszélgetve valakivel, akit egy hónappal ezelőtt még nem is ismert?

Újabb vers érkezett, és belső Richter-skálámon egyre felfokozottabb rengés mutatkozik. A tektonikus erők végül legyűrnek minden ellenállást, elsöpörnek mindent, amit a felszínre épített az ember, és szétfeszítik a régóta szilárd korlátokat. Belül a legelemibb törvények szerint történik minden, tisztán, egyszerűen, bűntudat nélkül. Az elemek egymásba folynak, elegyednek, megváltoztatják egymás tulajdonságait, és menthetetlenül összeolvadnak. Idegen atomok együttállása új vegyértékekkel rajzolja ki a Föld jövőjét.

Kitört rajtam a vizsgaidőszak. Ilyenkor mindkét nap pizsamában vagyok, szakaszosan alszom, fájósra tornázom a fenekemet és jó esetben összeszedek egy ötösre valót.

Vö. két alaszkai beszélget:
- Mit csináltál nyáron?
- Mindkét nap részeg voltam.

Becsukta a könyvet. A lap alján volt még néhány szó, de nem akarta elolvasni, nem érdekelte, ki mondta ezt a mondatot. Ez a könyv épp elég kegyetlennek és sötétnek tűnt, hogy Virágnak való legyen. Megnézte még egyszer a címlapot: Gerard Elaine Egy könyv valami másról című regényét tartotta a kezében. Már csak Jutkának kell találnia valamit, de az ugyan egy könyvet a kezébe nem vesz. A pénztár felé indult.

Némileg mátósan, álommal küzdve, remegő pillákkal és a 23 Celsiusnyi hőmérsékletkülönbségtől dilatáló-botladozó ujjakkal, de rátok gondolva, olvasók és tisztelt utókor, megírom a mai estém történetét.

A züllés fokai:

Can't - Nem lehet

Mustn't - Nem szabad

Shouldn't - Nem kéne

May not - Vagy mégis?

Alig férek fel a metróra, talpalatnyi hely jut nekem az ajtóhoz préselődve, egy kapaszkodó kerül a kezembe. Mellettem egy barnával vonalazott fehér tenyér lóg. Kinézek az ablakon, fülemben zene. A fekete kéz hozzám súrlódik. Véletlen. Más szögben tartom a kezemet, hogy ne hozzam zavarba. Még egy súrlódás. Hátranézek. Anélkül, hogy az arca megmozdulna, a fekete srác a bal szemével hunyorít egyet. Meglepetésemben még szemezni is elfelejtek.

Az Alcatraz marha jó hely! A wc tetszett a legjobban, a tükör behálózva, az ajtókon számok, az egyik alatt még egy odaszögelt bakancs is kilóg. A pincérek is zebrába öltözve.

Ezt most megint csak magamnak, mert kinek mi köze hozzá. Kemény dilemmába kerültem, először, amióta Carlosszal járok. Ha azt mondaná, gyere, első szóra ugranék. Komolyan. De nem mondja. És magamtól miért akarnám elhagyni az én helyes (!), okos, kedves, szerető, lusta, érzéketlen pasimat, akivel csaknem két éve vagyunk együtt, egy csúnya, elvált, ráadásul háromgyerekes apáért, akinek (hittem én eddig) a testem nem, csak a lelkem felel...