Lótuszevő üzemmódban vagyok, ami lehet is, hogy hasznos, így, a Bolyai vacsora reggelén. Vagy előreggelén? Még mindig nem tudom. Mindegy. Lényegtelen.

Kezdek hinni abban, hogy férfi és nő között nem létezik barátság. A gond ott van, amikor a felek egyike nem tudja megmondani, melyikük az, aki többet akar.

A mai este speciális jellegét az adja, hogy édes hatosban megyek el az Alcatrazba, mégpedig Nofra két hímnemű ismerőse és csatolt részeik társaságában. És engem ki kísér? Na igen, ez a specialitás.

Agyaltam egy sort azon, hogy milyen mértékben normális az én elcsászkálásom minden egyéb pasival, aki nem Carlos. Én nem találok ebben semmi rosszat, de nem én lennék, ha nem félnék még attól is, hogy aki lát! aki hall! aki ott van! aki észre sem vesz! szóval, hogy mit gondol mindenki mirólunk.

"A T-Box Revolution, a díjnyertes egyadagos teadoboz minden darabja egy teafiltert rejt. Minden doboz egyedi ajándéktárgy."

Még egy kis brand hijacking, ezúttal a Külkert detronizálom:

- pár napja felkerült a szakirányos levelezőlistára egy olyan infó, mely szerint a következő félévben hétfő, kedd, szerda 16:30-tól 19:40-ig (komolyan és tényleg!! háromnegyed nyolcig!!) lesznek a szakirányos órák.

- többen kérdeztük, hogy akkor így mit lehetne csinálni ezzel úgy, hogy azért inkább mégse ebben a formában ezt így.

Illusztrációt kerestem az előző bejegyzéshez, és ezt találtam. Hol volt, hol nem volt a világon egyszer egy texasi kisfiú, akit nagyon érdekelt a színészet. Egyszer aztán nekiindult, bement egy színjátszó csoportba, és közölte, hogy tetszik neki, amit itt csinálnak, és ő is hadd. Megnyerte a legjobb tinédzser színész díjat, és Los Angelesbe költözött, hogy építse a karrierjét.

Egy tetoválás olyan, mint egy öngyilkosság. Nehéz visszacsinálni, és ha mégis sikerül, akkor is nyoma marad.

Az imént anyaszült meztelenül beszélgettem a Mensa elnökével, aki gratulált a megválasztásomhoz.

Telefonon, pupák. És tudomásom szerint csak én voltam meztelen, mielőtt még rosszra gondolnál.. Épp fürödni készültem.

Megkaptam két ötösömet a Sas-féle tárgyakból, viszont Jaeckel tanárnő csak egy négyessel szánta meg kis csapatunkat. Tekintetbe véve, hogy ezzel a tantárggyal melózott a legtöbbet az egész szakirány, nem valami méltányos.

Azt álmodtam, hogy Carlos bevallja: egy idősebb csaj hívogatja, ő meg találkozik vele, szánalomból. Aztán szép fokozatosan beismeri, hogy már öt éve tart a dolog, és csak azért nem szólt, mert tudta, hogy nekem rosszul esne...

Amikor felébredtem, rémálom, levegő után kapkodva, az első rémület után rájöttem, hogy ez nem történhet meg. Őneki mindenből egy van: egy munka, egy kedvenc együttes, egy legjobb barát, egy nő. Egyszerűen nem az a fajta.

Ugráltam örömömben nagyokat, hogy a kedvencem megint átvette a vezetést. Azok, akik engem beképzelt törtetőnek tartanak, biztos kaján mosollyal bólogatnak, hogy az az István nekem a szimpatikus, aki a fenti eseményt azzal kommentálta, hogy "Helyreállt a rend". Igen, valóban szeretem, ha mindenki azt kapja, amit érdemel.

Hanem az nem igazságos, hogy mindig erre a hernyó Gáborra hagyják a döntést, hogy ki essen ki! Ráadásul mindig önző módon dönt, és mindig megússza! Érdekes volt, ahogy latolgatták, mit kéne tennie, lemondjon-e a védettségéről vagy sem.