I've just had the weirdest dream. Egy nyitott helyen ültünk, az egyetlen, akit ismertem, T-Rex volt. Valamiért CN is ott volt, sőt, beszédet is akart mondani (!), de a csapat csak nem volt hajlandó elcsendesedni. Közben Márti Haagen-Dazs fagyit osztott, én megkóstoltam, és arra gondoltam: lám, a jó háziasszony drága fagyit vett, de ez az a híres prémium minőség? Semmi extra nincs benne.

A Külkeren most plakátoztak ki egy "befektetési formát": Adj 14 hónapot Afrikának, és meglátod, ez lesz életed legjobb befektetése!

Gondolkozom rajta, hogy belevágok. Hat hónap kiképzés Dániában, aztán hat hónap bevetés humanitárius környezetben Afrikában, aztán két hónap toborzó küldetés... sorry, még mindig a KERUB hatása alatt vagyok, de azt hiszem, van némi hasonlóság a kettő között. Az önkéntes harcosoknak mindig izgalmasabb, mint akit besoroznak, mert a rázós feladatot az kapja, aki kisebb eséllyel lázad fel.

Ahogy jöttem hazafelé, akkora hópelyhek estek, mint a popcorn. Nem is. Mintha a Microsoft régi képernyővédőjébe kerültem volna, ahol száguldanak az ember felé a csillagok. Igazi Csillagdoromboló utazás volt. Rosszkedvem (éhes voltam, és Noriko megint úgy tartotta tovább az órát, hogy az első felében lötyögtünk, a végén pedig két perc alatt elhadarta az új nyelvtant) fénysebességgel maradt el mögöttem. A rádióból a mai nap harmadszor szólt Barabás Lőrinc: Dondáj (Don't die) című száma.

Új és kedvemre való gyakorlat, hogy a Libriben az ember egy egész regényt elolvashat egy fillér befizetése nélkül. Már ha vagy elég állóképes, vagy képes egyszerre olvasni és ülőhelyre lesni. Mert néha felszabadul egyik-másik, de gyorsnak kell lenni.

A karácsonyról fogok írni, de igyekszem nem elcsépelten. Például a vásárlási mániát meg a kisjézust meg se említem majd. Ígérem, szeretetről se lesz szó.

Az enyém elég sz*rnak ígérkezik. A kalózokkal persze jó lesz (khm, khm, és igen örülnék jófajta vízipapinak, öö, izé, vízipipa-dohánynak), de a Szenteste nekem általában rémálom. Egyrészt semmi meglepetés nincs a dologban, legfeljebb Jóanyám kézműves csodái színesítik meg a megrendelt ajándékok szigorúan monoton haladását a plázából egyenesen hozzám.

Ma Nofrával és a fiaival meg egy haverjával és annak családjával voltam bowlingozni (szerintetek van annak jelentősége, hogy azt írom: voltunk, vagy: voltam?). Elég furcsa ez ahhoz képest, hogy két hete találkoztunk először Rózsában. Nekem kevésbé volt szerepem abban, hogy ilyen szintre emelkedett/mélyült a kapcsolatunk, de tudom, hogy nem mindenki viselkedett volna ilyen nyitottan, mint én. Azért is van ez, mert túl későn jöttem rá, hogy nem akarok magamra maradni, meg mert mindig elsőre tudom az emberekről, hogy szeretni fogom őket vagy nem.

A Nirvanában jártunk tegnap. Nem rossz hely, de vigyázzatok vele.

Igazi indiai pultosfiú van, és nagyon jó hatást kelt, hogy pergő hindi nyelven vitatkozik be a konyhába a vélhetően autentikus szakácsoknak. A pincér viszont magyar, arca megviselt mivolta árulkodik arról a foglalkozási ártalomról, amit a punjabi zene napi 12 órán keresztül okozhat a számára.

A blogom is ilyen. Vagy imádják, vagy utálják.