Ez volnék én

Mit szólhatott vajon a svájci Mensa elnöke, amikor megjelent a Rózsában? Azt biztosan nem tudta, hogy Bibi (a magyar elnök) beharangozta egy "cserfes, három méter magas" emberke érkezését, akit lehetőleg vegyünk a szárnyaink alá.

De nem biztos

Kezdem magam megint úgy érezni, ahogy már nem is tudom, melyik könyvben (talán A Dél Királynőjében, de nem biztos) megfogalmazta valaki (talán Arturo Pérez-Reverte, de nem biztos):

"...és nem érhet hozzád a világ bűze meg a mocska, makulátlan vagy, mint egy arkangyal."

Szóval ragyogok. De nem biztos.

Nem vagyok rá büszke

Ez a film már megint megfertőzött. Ma úgy üvöltöttem Jóanyámmal, mint CN, amikor már nagyon elege lett Wilsonból. És hogy még kísértetiesebb legyen az egész, ő pontosan úgy reagált, mint Wilson: idegesítően buta, megviselt arcot vágott és makacsul hallgatott. Csakhogy nem vált be. Nem kezdtem el dédelgetni, hogy "soha többé, soha többé", és nem vágtam meg a kezem, hogy saját véremmel frissítsem fel megfáradt színeit. Azért tanul az ember.

 

Csibész vagyok

Élvezetes japánóráink voltak megint. Noriko magyánul (a Hunglish mintájára a szót alkotta: maitai) próbálta velünk megértetni annak a levélnek a lényegét, ami első ránézésre tizenöt sor pőre udvariaskodásból állt, mi pedig halpofákat vágtunk az alvégen. Jó érzés néha rossz kislánynak lenni. Újabban puskázom a japán zh-knál, utolsó pillanatban tanulom meg az idiómákat és vettem egy magas sarkú csizmát. Na, csibész vagyok?

 

 Kacsintás

8:00 vizsgajelentkezés

A NEPTUN súlyosan károsíthatja az Ön és berendezési tárgyainak egészségét! Állandó stresszt, magas vérnyomást, gyomorfekélyt, tickotilomániát (gy.k. hajtépés) és dührohamokat okozhat! A NEPTUNról nagyon nehéz leszokni, ezért ne szokjon rá. Ha már bekerült egy felsőoktatási intézménybe, próbáljon... ááá, akkor már úgyis mindegy.

 

 A Neptun hibaüzeneteinek egyike

 

 

Morusra tanítom a teknősöket

Különben ma Bolyai volt. A Man for All Seasons volt a film, amit Egy ember az örökkévalóságnak címen lehet ismerni, bár én inkább azt mondanám, hogy Állhatatos ember. Morus Tamásról van szó (Paul Scofield alakítja, szikár, okos szemű, savanyú arca mögött a citrompor huncutus kellemes zamatával), aki ugye nemtetszését fejezte ki VIII. Henrik "öregecskedő feleség cseréje" fedőnevű akciója miatt, ezzel koldusbotra juttatva a családját és vérpadra önmagát. Aranyos sztori.

Oldalak

Feliratkozás Raya naplója RSS csatornájára
A jogokat megtartjuk magunknak Lelke: Raya • Külcsín: Studio1 • Hálótárs: Netstudio