Beküldte Raya deBonel -
Erről még sose írtam, legalábbis nem nyilvánosan, ugyanis a naplóm 14-től legalább 16 éves koromig nagyrészt erről szólt. Nagyon jól jött azokban az időkben, amikor az életem teljes egészében kivárásból állt – most rossz ugyan nekem, de hátha lesz jobb is, az ember nem tehet jobbat, mint hogy vár. Talán ezért ütött rajtam ekkorát ez a film. Négyszer láttam moziban, és meg se tudom számolni, hogy hányszor DVD-n. Ha kezdek eltávolodni attól, aki lenni igyekszem, mindig ezt nézem meg.
Ha szereted azt, aki most vagyok, ennek a filmnek köszönd, ha nem kedvelsz (bár szabadjon megkérdeznem, hogy akkor miért olvasol egy rólam szóló propagandacsatornát?), akkor Zemeckist szidd, ne engem. Ugyanis ez a történet forgatott ki korábbi, gyerekes, önző, fellengzős és átlagos önmagamból. Emiatt tudtam olyan durva önkínzással lefogyni, hogy a mai napig nyögöm a következményeit. No ez nem mindig pozitív, de legalább a mensások már úgy ismertek meg, mint gátlástalan férfi-, nem pedig mint hamburgerfalót.
A régebbi naplóm gyakorlatilag neki, Chuck Nolandnek szóló folyamatos levél volt, egyes szám második személyben. A szám odafent pedig az azóta eltelt napok számát jelenti, hogy (2001. március 3-án) először láttam. Számításaim szerint ez mára körülbelül 5/3-ára rúg annak az időnek, amennyit CN ezzel a projekttel töltött.
Nem is tudom, melyik idézet helytállóbb: az, amit Woody Allen mondott: „Ha a filmem szerencsétlenné tesz még egy embert, jó munkát végeztem”, vagy az, hogy "Az élet dermesztő". Ez utóbbi Kosztolányitól van, és a "művésznek lenni annyi, mint soha nem félrenézni"-vel együtt szerintem kiadja az írói hivatás lényegét. De elkalandoztam.
És persze emiatt kezdtem el szeretni mindenkit, aki be van zárva, és nem akar bezárva lenni, lásd Shawshank (Remény rabjai), Pi (és az ő élete), Dantes (Monte Cristo grófja). Ezért hívnak több helyen nauphragusnak (=hajótörött), és a telefonom beköszönője is Power over nothing. Én indítottam a szamkivetett.lap.hu oldalt, aminek ha nem felejtem el a jelszavát, máig hű gazdája lennék. De hát megtanultam (ja, azt is ebből a filmből), hogy ha valaminek el kell tűnnie, abba ne nagyon kapaszkodjak.
A feltámadás tíz szabálya című novellám végén található tízparancsolat is ezen alapul.
Emiatt tudok magamban kacagni azon, ha valaki szentségel, hogy már megint nincs 0 százalékos tej a Tescóban (tej? örülj, hogy nem halsz szomjan!), vagy hogy mennyire fontos a marketingstratégia frappáns és alapos megfogalmazása, és hogy aki nem stratégiázza szanaszét a vállalkozását, annak annyi... szóval az ember átértékeli a dolgokat, ha egy ilyen filmbe úgy isten (isten? ez a film erősített meg abban, hogy ha létezik is, baromira nem érdekli, hogy Kovács XIII. János mit kavirnyál itt lenn a földön)igazából belegondol. Én belegondoltam. Évekig mással se foglalkoztam. Eközben elveszítettem amúgy is ingatag katolikus hitemet, körülbelül húsz testsúlykilogrammomat és a lelki egyensúlyomat. Mostanában már inkább olyan nekem ez az "identitás", mint a hajók tőkesúlya: sokszor csak ez akadályozza meg, hogy fel(ki?) boruljak.
Carlos az első pasim, akivel hajlandó voltam együtt megnézni, és elég jól reagált: csak pár olyan kérdést tett fel, ami arról árulkodott, hogy picit sem érintette meg a film igazi üzenete, pl. hogy mi volt a csomagban és hogy mit csinál a mászkáló tömeg a háttérben, miközben a kép közepén Tom Hanks premier plánban, karikás szemekkel szenved. Mindegy, nekem fontos, hogy legalább esélye legyen megérteni engem.
Azok kedvéért, akik a TV2-n nézték meg (nem vagytok eszeteknél, szinkronnal és reklámokkal agyonvágva??), szeretnék kijavítani néhány nyilvánvaló marhaságot.
1. Biztos imádod a rákot. Még épp időben. Nem bírtam volna több kókuszt megenni. (NEM "persze idő kell hozzá, nem tudtam volna több kókuszt hozni")
2. 600 mérföld biztos nem 300 kilométer (távolság a Cook-szigetektől)
3. a legeslegfontosabb: NEM "a szigeten kellett volna maradnom", illetve "ott kellett volna meghalnom", hanem "úgy volt, hogy a szigeten maradok', 'úgy volt, hogy ott halok meg".
Komolyan kérdezem, belegondolt a tisztelt fordító kolléga, hogy mit mondhatott ez az ember, miután embertelen körülmények között 4 évig küzdött a túlélésért egy lakatlan szigeten? Hogy ott kellett volna maradnia és éhen dögleni?? Bocsánat, de mindig érzékenyen érint ennek a filmnek a borzalmas fordítása és az a lelketlen, monoton szinkronhang, amit Kőszegi Ákos bocsát hallószerveink rendelkezésére (egy hangon mondja végig az egészet, holott Tom Hanks hangfekvései alapján még egy vak is legalább három szakaszra tudja bontani a filmet!), no meg a háttérben visszhangzó stúdiófalak.
Legyen patetikus vége. "Inkább kockáztatom az életemet odakint az óceánon, mint hogy itt maradjak ezen a nyomorult szigeten és hátralévő életemben egy rohadt röplabdával beszélgessek!" Ja, hogy ez nem emelkedett?
"Még megölni se tudtam magamat úgy, ahogy akartam. Nem volt hatalmam semmi fölött. És akkor borult rám ez az érzés, mint egy meleg takaró. Hogy valahogy életben kell maradnom. Tovább kell lélegeznem, noha nincs értelme reménykedni. Szóval pontosan ezt tettem. Életben maradtam, lélegeztem, és egy nap a logika csődöt mondott, mert jött a dagály és hozott nekem egy vitorlát. ... ÉS MOST ITT VAGYOK. ÚJRA MEMPHISBEN. VELED BESZÉLEK. JÉG VAN A POHARAMBAN."
Mi ez, ha nem költészet? Mi ez, ha nem hitvallás?