Tegnap Ramé és Asma társaságában teáztunk jó sokáig, előbbi még egy túr-túrára is elkísér majd pénteken. Fura volt, hogy pont, amikor elterveztem, hogy elmondom nekik, milyen elképesztő, hogy tulajdonképpen már 7 éve barátnők vagyunk, szóval pont akkor kezdte Ramé is mondani, hogy róla minden barátja tudja: neki a kalózok az elsők!

Szóval egy nagy hip-hip-hurrá minden kalóznak! Drink up me, hearties, yo-ho!

A mai nemzetközi marketing nagyon izgalmasra sikerült. Az utolsó pillanatban készült el a dolgozatunk, ráadásul nem volt tartalomjegyzéke és a címlapon nem szerepelt a csoport neve. Ez még nem lett volna akkora probléma toll segítségével pótolható, ámde azzal már nem tudtunk mit kezdeni, hogy a marketingstratégia Tatabánya helyett Tatáról szólt...

Ma meg tegnap is voltam aerobikon. Ezek olyan típusú órák, hogy időnként az edző is megáll, és eltünteti a hullafoltjait. És jó tett helyébe jót várj: Polcz bácsi később fogja kezdeni az órát, ezért most van időm feljönni ide. Nehogy már elvadítsam az olvasókat csak azért, mert az egész hetem egy hatalmas gólyafosvalcer Budapest fölött.

És mit hozott nekem a kedvesem Finnországból? Hát múminokat. Ez egy zenélő ékszerdoboz, és volt benne egy kulcstartó, egy hűtőmágnes és hat kis strassz, amit a mikrofonomra ragasztok majd.

A cívisvárosban jártam ismét: immár elmondhatom, hogy átlagosan tízévente egyszer elmegyek (gy.k. idén már kétszer voltam). A Bolyai "szombatonsemalszol" Műhellyel mentünk, szigorúan kulturálódni, vazze. Fél hatkor keltem. Fuj. Ha valaha MÁV-val akarnék vidékre menni, fogjatok le, légyszi, és tuszkoljatok be a Gyöngybe, akárhogy is tiltakozom!

Tegnap úgy írtuk meg a japán zh-t, ahogy a PotC 2-ben Elizabeth, Pintel és Ragetti két karddal kinyírt egy teljes tropicariumot: mindig kiabált valaki segítségért, csak nem azt, hogy "sword!", hanem hogy "iremasu" meg "nakaga vagy nakereba a nyolcas?", a többiek meg hajigálták felé, nem a kardot, hanem a szavakat. A titkárnő meg mosolyogva nézte, és néha ránk szólt, hogy ne ilyen hangosan, mert meghallják a folyosón.

A pa-sas írt hozzám egy verset. Ha már erre is húsz évig kellett várnom, mikor lesz a kezemért verekedés?

Nagy a kísértés, hogy idemásoljam, de már így is pirulok, hiszen valószínűleg olvassa majd ezt is... mindenesetre szép vers és az van benne, hogy milyen könnyű engem megtalálni az interneten. Ez sem lenne, ha Kovács Annának hívnának...

A Lila Gyöngy fent van az iwiwen! Nézzétek meg! Hát nem gyönyörű?