Beküldte Raya deBonel -
A mai este speciális jellegét az adja, hogy édes hatosban megyek el az Alcatrazba, mégpedig Nofra két hímnemű ismerőse és csatolt részeik társaságában. És engem ki kísér? Na igen, ez a specialitás.
Agyaltam egy sort azon, hogy milyen mértékben normális az én elcsászkálásom minden egyéb pasival, aki nem Carlos. Én nem találok ebben semmi rosszat, de nem én lennék, ha nem félnék még attól is, hogy aki lát! aki hall! aki ott van! aki észre sem vesz! szóval, hogy mit gondol mindenki mirólunk.
Merthogy jártam már olyan emberrel, akit nem engedtem magamhoz olyan közel, mint Nofrát. Bár ebben is úgy működöm, mint mondjuk a WTO: az évek során fokozatosan bontom le a korlátokat, szóval lehet, hogy ha most kezdenék járni valakivel, arra sem csapnék rá akkora vámot. Nofra, mondom, preferenciális elbánásban részesül, ami lefölözök belőle és nem kerül ki a blogomra, azok csak a verses levelei, mert azokat néha elhessegetem, nem akarok érteni belőle én magam se, néha pedig beléjük pirulok.
Nincs szó másról, mint (á, ha leírom, naivnak fogtok gondolni) lelkitárs-kapcsolatról. Valamiért kölcsönösen a szárnyunk alá vettük egymást. Két csökönyös kis madár, leginkább kung-fu csirke és szédült főnix vagy effélék.
A Jóbarátokban van egy aranyos rész, amikor Rachel fejébe befészkeli magát a gondolat, hogy Ross ott fogja hagyni a szülés után, ez pedig a Miss Új Cici jelentette fenyegetésben csúcsosodik ki, aki akkor, ott nem is létezett. Szóval némileg tartok attól, hogy engem is így fognak elkönyvelni a társaságban. Szó ami szó, ahogy ki tervezek nézni, az kimeríti ezt a fogalomkört, bár rajtam cicitéren nincs sok néznivaló. Van egy fekete, relatíve átlátszó felsőm, az van rajtam, azzal a csillagos farmerrel, amibe mindig kihívás beleférni, főleg, ha frissen van mosva. A szememmel kompenzálok. Azt hiszem, az altáji nyomás miatt kellően ki fog gúvadni. A franc ezekbe a szűk nadrágokba.
Vajon hány tartalmas pillantás jelenti a vámmentes kontingens határát?