Egyszer fogok írni valamit, aminek az lesz a címe, hogy A falka törvényei.

Jaj, eszem a szívét a webmarketingeseknek! Legutóbb az alábbi gyöngyszemre bukkantam:

"az egyetlen hely, ahol a munka megelőzi az eredményt, az a szótár!"

Hát nem elég, ha a gondolataikat lopjuk szegény amerikaiaknak, még a hülyeségüket is kell?

Gyerekkorom egyik meghatározó filmélménye volt a Csúcsfejek. Talán a szinkron megoldásai ("Vigyázz, nehogy megégesd a nyelved a szarvas emlősök megolvasztott laktátkivonatával", "-Minden férfi disznó. -Négylábú emlősállat, amely oda piszkít, ahol enni kap? -Pontosan.") jöttek be, talán az, hogy milyen jól be tudtak illeszkedni ahhoz képest, hogy húszcentis kúpban végződött a fejük, egy részből állt a seggük, és két kis cső vezetett ki belőle, három sor foguk volt, és állva aludtak...

Tegnap igen kellemes meglepetés ért: a gittegyleti irodában a tábori képek, az Elekes-díjazottak és a jótékonysági akciók között, "Vízipisztolypárbaj" cím alatt jó nagy méretben kint van a képem, amint piros nadrágban és kabátban épp egy fegyvernek látszó tárgyat szegezek előre amatőr lelkesedéssel. Vajon miért, hogy csak az egyik felet tették a falra...

De most nem molyolok ezen. Fogalom vagyok!

Ma lett fél éves az én kis Atom. Éljen, éljen!

Nemrég a főoldalon szerepelt Dallacucina Scottish oaties receptje. Már annál a mondatnál hízott a májam, hogy "mélyen tisztelve" vagyok, hiszen imádok kekszet sütni, és általában el is szokott fogyni, amit művelek, annak ellenére, hogy közelítő fogalmam sincs róla, hány fok uralkodik éppen a sütőmben (még fokozat sincs rajta), illetve, hogy mostanáig mérleg nélkül dolgoztam.

Tegnap körülbelül százhatvannyolc alkalommal kellett mellet előre-, csípőt hátralökve órarugógerincű felpattanó-mozgást végeznem, ráadásul pont mindig az ajtó előtt elhaladva, ahol kaján haladók leskelődtek. Úri nevé enchufe con mambo.

Még csak annyit akartam írni a szerdához kapcsolódóan, hogy köszönöm, Viktor, hogy énekeltél. Igaz, hogy közben próbáltam visszaemlékezni ennek a dalnak az eredeti dallamára, de valami olyan volt a levegőben, hogy nem bírtam felemelni a tekintetemet. Szóval köszönöm.

Mostanában az aurámmal kísérletezem. Lehet, hogy nem így kéne neveznem, bár léte már bizonyítást nyert, még azt is megállapították róla, hogy zöld, a fejem fölött kis sárga koronával. Hercegnő vagyok, és az aurám színe vonzza a békakirályfiakat, ez így rendben is volna. (A mostani amolyan Shrek-es béka: a csókomtól nem változik át szőke herceggé, ellenben deviszont segít elfogadnom, hogy én se vagyok egységsugarú királylány.)

Ha már mostanában ilyen szösszeneteket írok az általam űzött sportokról, ki ne maradjon a hastánc.

Az egyetlen tánc, ahol csak a saját lábadra léphetsz rá. A mozgáskultúra örökre beépül, bárhol táncolok, azon kapom magam, hogy nyolcasokat írok le a csípőmmel, a készülő új blogsablonomban pedig jól látható lesz, hogy a kezem is rágörcsölt a nyújtottujjas tartásra, hüvelyk a középső ujj felé.