Aura

Mostanában az aurámmal kísérletezem. Lehet, hogy nem így kéne neveznem, bár léte már bizonyítást nyert, még azt is megállapították róla, hogy zöld, a fejem fölött kis sárga koronával. Hercegnő vagyok, és az aurám színe vonzza a békakirályfiakat, ez így rendben is volna. (A mostani amolyan Shrek-es béka: a csókomtól nem változik át szőke herceggé, ellenben deviszont segít elfogadnom, hogy én se vagyok egységsugarú királylány.)

Na de az aurámról akartam írni. Próbáltam indokát keresni ennek a baromi nagy sértődékenységnek, amit felrónak nekem. Arra jöttem rá, hogy amikor hirtelen elhatároztam, hogy tudatosan fogok élni, nagyon figyelni és tetten érni, amikor hazudok magamnak vagy másoknak, felfejteni létezésem szövetét satöbbi, akkor jó szorosan magamra húztam ezt a burkot, hogy átlássak rajta. Ettől a feszüléstől persze el is vékonyodott, ami azt is jelentette, hogy kevésbé védett meg a támadásoktól. Amit máskülönben észre sem vettem volna (vö. ha egy úri lócsiszárral/találkoztam s bevert sárral), azt most halálos sérelemként fogtam fel. Ez volt az ára annak, hogy tényleg mindent észrevegyek. Közben idebent nagy viharok dúltak, körülbelül nem tudtam volna megmondani, hogy mi vagyok. Van ilyen: változás koncentrált formában.

Aztán arra lettem figyelmes, hogy állandóan fáradt vagyok. Hétközben alig várom, hogy hétvége legyen, de amikor eljön, unatkozom. Minden csütörtökön szenvedek, mint kutya a hurokban, leragad a szemem, de mégis bevállalom minden szerdán az afterpartyt, pedig sokszor nem éri meg. Azt már megtanultam, hogy a barátságok sok "semmi extra", néha unalmas együtt töltött óra során alakulnak ki, úgyhogy ez rendben is volt.

De basszus, az ember nem élheti le úgy az egész életét, hogy "tanul"! Ez a figyelem baromi fárasztó. Se időm, se energiám nem volt feldolgozni mindazt, ami ezen a vékony burkon át bejött. És végső soron sikeresebbek is azok az emberek, akik nem kérdőjelezik meg folyton saját magukat. Úgyhogy elhatároztam: a jelen állapotot tekintsük állandónak. Persze nem az, persze én is fogok módosítani rajta, de valami kell már, ahol meg lehet kicsit állni és azzal foglalkozni, hogy ennek az állandó egyénnek végre jó is legyen. A szaktudásom kielégítő, a testem szép, a szépség hatalom, rákenroll. Vagy, hogy kalózosabb legyen, Krákenroll.

Nincs már tehát szükség a testhez álló aurára. Jógázás közben vettem észre, hogy az óra elején egyszerűen képtelen vagyok teleszívni a tüdőmet. Valami nem engedi. Aztán a második ászanánál már megy. A torokzár gyakorlásakor pedig rájöttem, hogy folyamatosan megfeszítve tartom a torkomat. Az utcán érthető módon azért, mert bármikor szembejöhet egy extrovertált dohányos, de ettől függetlenül is, mindenhol torokzárral közlekedtem. Még jó, hogy idejében rájöttem. Erre jó például a jóga meg a tudatosság. Még a végén képes lettem volna torokrákot kapni és füzetekkel kommunikálni, mint Babits.

Az első lépés az volt, hogy ezt a zárat elengedjem. Aztán jött az, hogy feltérképeztem: meddig is ér ez a bizonyos aura. Végül pedig elkezdtem játszani vele. Kijjebb tolni. Onnan tudtam, hogy meddig ér, hogy mekkora távolságból fordulnak meg vagy kerülnek ki a Rákóczi úti gyalogosok. Lefogadom: ők nem is sejtették.

Nofra szerint ha behúzom, majd hirtelen kiengedem, le is tudok dönteni egy embert a lábáról. Milyen szerencse, hogy pacifista vagyok: legfeljebb őt akarom ledönteni, na de ahhoz nem aura kell, hanem...