Izgalmas szakma lehet a vécécsésze-formatervezőé. Kész flow-élmény, ahogy az áramlat (hehe, angolosított karthágói) jellegzetes morajjal megindul, megtörik a gondosan megformált szegleteken, néha visszafordul, magába olvasztja avagy körülfolyja a matériát, majd mindent elsodor, és egy fél perc után nem marad más, csak a tiszta, üres csésze, szinte belekáprázik a szemed a diszkréten csordogáló utolsó csöppek játékába a vízen, oly tiszta, oly ártatlan, el se hinnéd, mennyi undokságot vitt magával... nem emlékeztet más a kataklizmára, mint a csendet csak tovább mélyítő szivárgás.

Napi hülyeség.

Nofra folyton azzal jön nekem, hogy az iaido a kardkirántás művészete. Szerintem ez nem létezik. Hát milyen hülyén nézne már ki a kardon az a sok zsemlemorzsa!

Ezt most felhívásra.

Tegnap már azzal megalapozódott a jókedvem, hogy sikerült úgy felöltöznöm, mint egy mandarin: papucscipő, harisnya (sorra hordom őket, minden nap egyheted szivárvány), bő halásznadrág, fölé még egy nyári ruha. Vigyorogtam magamban: "úgy nézek ki, mint egy napkeleti bölcsész".

Aztán meg egy olyan fordításóra következett, hogy szó szerint könnyesre röhögtem gondosan kifestett szép szemem. Két és fél óra alatt öt mondatot sikerült kielemezni egy bekezdésnyi Hemingwayből, abból is a legtöbbet az alábbi ötszavas csemegén rágódva töltöttünk:

Napi hülyeség.

Az Interspar katalógus szövegírói a minap olyan dilemmával szembesültek, ami a legprofibb copywritert is akut hajtépés elé állítaná: nevezetesen az állat formájú húsvéti édességek leírásával. Mert az még oké, hogy "Smarties Nyuszi", na de ugyanez a becézgető megnevezés már nem állja meg a helyét egy olyan magas presztízsű, kiforrott és elegáns image-ű brand esetében, mint például a Tibi (amelynek étcsokis változatát meglehetős rendszerességgel fogyasztják az új uralkodó elit tagjai is)! Ebben az esetben tehát a "Tibi Nyúl" elnevezés diadalmaskodott.

Korábban nem hittem abban, hogy a küzdelem az agyban dől el (hogy a fenébe győzhetné le a rosszabb vívó a jobbat, Dávid (sportszerűen!!) Góliátot, hazug ember a sánta kutyát pusztán mentális ráhatással??), de tegnap valami ilyesmi történt velem is.

"Nem akarok viszályt. Minek veszekedni, mikor ütni is lehet?" - egykori kémiatanárom idézetével nyitnám ezt a szép napot.

Boldogságfelhőn lebegek. Nemcsak hogy annyi dolgom van, hogy unatkozni, pótcselekedni és szundikálni sincs időm (ma például még edzésre se tudok elmenni, mert interjúalanyokra fogok vadászni egy fotosoppolt kiállítás megnyitóján), de tegnap még szülinapom is volt (ha jól dekódoltam, akkor "látszik, legalább már"-nak pedig már két napja regenerálódik a füle a happybirthday-huzigálásból, melyhez ez úton is isten éltesse!), és nagyon-nagyon jó lett.

Akinek eddigi megnyilvánulásai alapján még kétségei lettek volna, hogy érdemes-e Nofrától félni, annak ajánlanám figyelmébe a következőket:

Felvetettem, hogy sütök magamnak ebédre tonhalat jó sok fokhagymával, mire Nofra felcsillanó szeméből arra következtettem, hogy nekünk sütök és hogy vacsorára. Összeraktam hozzá a rutinból isteni görögsalátámat (lilahagyma-citrom, uborka-só, paradicsom-bors, feta-zöldfűszerek, feketeolíva-tökmag, és nem vagyok kényszeres), vacsora közben intelligens, magasröptű beszélgetést folytattunk (ízelítő lásd fent). A háziasszonynak a repeta a legszebb bók.

Na de a saláta fele így is megmaradt.