Szerencsém van, amiért a szakdolgozatomhoz olyan irodalmakat kell olvasnom, amik valószínűleg akkor is érdekelnének, ha önös érdektől (ld. még "diploma") függetlenül kerülnének a kezembe. Persze a Széchenyi Könyvtárba nem biztos, hogy beiratkoznék a kedvükért, de ha már így alakult...

Megtudtam például, mi az apotemnofília. Hát az, hogy valaki annyira undorodik valamelyik végtagjától, hogy meg akar tőle szabadulni, és ha nem sikerül kibuliznia egy amputációt, hát megcsinálja maga. Milyen érdekes és sokféle hülyeségre képes az ember!

Az történt, hogy 1 nappal a zöldkártya lejárta előtt jöttem rá, hogy 4 nap múlva lejár a forgalmi. Annyi időm már nem volt, hogy meghívásos versenytárgyalást kezdeményezzek, nosza elvittem a legközelebbi szervízbe. Ez történt múlt szerdán. Miután egy órát vártam a "kivizsgálás" eredményére, a lakatos diagnózisára való további (Lóerő magazinnal színesített) várakozás helyett elBKV-ztam a Rózsába.

Tudathasadásos smiley-k

;-(

=:-)

:-{8<

+d:-)

Városunk érdekes. Kitalálja valaki az útvonalat?

"Laterno étterem"

"Módszer(tani)
Kabin(et)"

"10 éves a Mammut" (és 10 éve rosszul van írva...)

"...A csillagok örök forgása néked forog
és hozzád szól, rád tartozik, érted van minden dolog..."

"Nézd már, ennek a láncing alatt is kockás a hasa!"

"...És végül élni derültem,
láng, pőre láng..."

"Műszem, fülilleszték"

"Angol minőségi, VÁLLFÁS használtruha üzlet"

Notórius tilosbanjárók vagyunk mi ketten, egy szép vasárnap délelőtti sétát nem tudunk tenni anélkül, hogy ne mennénk át egy forgalomtól elzárt hídon vagy fel ne másznánk egy omlásveszélyes hegyoldal (Gellérthegy; ma) vas gyilokjárójára. Én, aki egyébként hideglelést kapok attól, ha nemvásárlóként egy pénztárnál nyomakodunk ki az Auchanból, és annyira nem szeretem a hallható rendreutasítást, hogy még négy óra alvás után is képes vagyok megelőzni az ébresztőórát. Meg a párom, aki pontosan tudja, hogy vegyen rá a szabálysértésre.

- Mi vagyok én, útlapátoló?? - kérdezi Maitai felháborodva.
- Hát... nem - feleli Nofra tömören.

Csönd. Röhögés. Csönd.

Ezt szigorúan csak magamnak, nem mintha titkos pénzügyeim lennének... de úgy tűnik, mégis csak vannak. Tegnap tisztességtelen ajánlatot kaptam a saját apámtól. Mit ajánlatot, tukmációt.

Felhív, hogy ugyanaz-e még a számlaszámom, mert a Zoli akkor most minden hónapban utal nekem hatvanezer forintot, jó? Először négy hónapot értettem. Meghűlt bennem a vér, most derült ki AZ, és apa fájdalomdíjat fizettet vele, amiért csaknem megdugott? Mi vaaan?

Ki lesz vajon az ötszázadik kommentelő? És mit fog írni? Jaj de izgulok...

 Na jó, bedobok egy témát, bár vitában nem reménykedem (itt leginkább Andrást szokás cseszegetni, az a menő topik), de hátha lesznek másoknak is gondolatai. Az a jó az egészben, hogy bár Nofrával vitatkoztunk erről, de neki nincs blogja, ezért ha reagálni akar, azt csak mintegy másodhegedűs szerepben, kommentelve teheti. :-) (a teljesség kedvéért azért megjegyzem, van neki is hozzáférése a blogomhoz, úgyhogy mindig figyeljétek a bejegyzések alatt az aláírást, mert amit ő ír, azt én nem)

Itt elsötétült a világ...
A következő kép ami elém tárult, az éttermi asztal volt alulnézetben, egy mentő orvos, aki éppen a vérnyomásomat mérte és a pincér, sajnálkozó arccal:

- Remélem, nincs nagy baj, uram! Segíthetnék valamit?
- Jól vagyok... - nyögtem - már semmit nem kérek, csak...egy pohár vizet...
- Hogyne uram, mi sem természetesebb! És melyik fajtát óhajtja? Van itt ugye, eredeti alföldi kútvíz, alpesi forrásvíz, mecseki gyógyvíz, margitszigeti ásványvíz...