"Egy asszó olyan, mint egy aktus, de a végén csak az egyiknek van orgazmusa."

Voltam olyan hülye, hogy amint eszembe jutott, el is mondtam két srácnak, ráadásul két olyannak, aki eddig szerintem kedvelt és normálisnak tartott engem. Kicsit lefagytak, de aztán az egyik megkérdezte, hogy a föld akkor mi. Vették a lapot.

Tegnap szereztem diktafont, illetve helyettesítő terméket (köszi apu), ma pedig volt is egy hát, nevezzük interjúnak, ami olyn szépen kontextusba rántott megint, hogy már kezdem elhinni: lesz egyszer nekem is diplomám. Ilyenkor jövök rá mindig, hogy én voltaképpen egyszerű lány vagyok, nappal a szakdolgozatát írja, szabadidejében fordít, esténként pedig vagy vagdalkozik, vagy táplálkozik. Hol szellemileg, hol testi mivoltában.

Nem mintha nem válna hasznomra homlokom sűrű csapkodása, hogyaszongya hát miért nem így írtam én ezt a mondatot, pofonegyszerűen és keresetlenül. Nem mintha nem szórakoztatna, amikor háromnegyed órát filozofálunk egy négyszavas mondaton (lásd both legs stuck out awkwardly, de aktuálisan it was going well).

A szombat estét a Szarvas Büfé (-Milyen állatot mondtál? Sárkányt? -Nem, az én vagyok, SZARVAS...) nevű műintézményben kezdtük, és így fejeztük be. Szerencsénkre Nofrának delírium tremense volt, ezért a fotót nem kellett személyiségi okokból torzítani.

Útravaló.

Tegnap szubkultúra-merülést hajtottunk végre, ezúttal a Tichu SIG oszlopos tagjánál jártunk, aki nemcsak a játék szabályaiba, hanem a kapcsolódó kulturális és rituális cselekvésekbe (Sztár FM hallgatása, folyamatos rágcsálás, fényfröcskölet megcsodálása a klotyóban) is bevezetett. Ja, és igazából hagytuk nyerni a fiúkat, amint ezt a harmonikus gyerek-szülő, illetve párkapcsolat íratlan törvényei diktálják.

Egy vak azt mondaná rám: látó.

Egy médium azt mondaná rám: látatlan.

Hallatlan.