Beküldte Raya deBonel -
Tegnap már azzal megalapozódott a jókedvem, hogy sikerült úgy felöltöznöm, mint egy mandarin: papucscipő, harisnya (sorra hordom őket, minden nap egyheted szivárvány), bő halásznadrág, fölé még egy nyári ruha. Vigyorogtam magamban: "úgy nézek ki, mint egy napkeleti bölcsész".
Aztán meg egy olyan fordításóra következett, hogy szó szerint könnyesre röhögtem gondosan kifestett szép szemem. Két és fél óra alatt öt mondatot sikerült kielemezni egy bekezdésnyi Hemingwayből, abból is a legtöbbet az alábbi ötszavas csemegén rágódva töltöttünk:
"Both legs stuck out awkwardly."
Az alaphelyzet az, hogy a haldoklófélben lévő katona, aki "nem lehet "retkes", mert az azt jelentené, hogy már a laktanyában se mosdott", "háromnapos retekkel gerincen lövette magát", na, és ott ül a templom falának passzívan támasztva (nem "támaszkodva", nem "dőlve", pláne nem "vetve"). Na.
Két láb. Idáig stimmel. "Mondjuk, hogy ez egy láb" - nyújtja ki karját a segítőkész tanár, mintegy demonstrálandó a megbénult végtagok furcsa helyzetét.
A kulcskérdés arrafelé kristályosodott, hogy mit is csináltak ezek a lábak. Szerény véleményem szerint előremeredtek, és ennyiben maradtunk. Mások szerint hevertek, de ezt a tanár nem fogadta el, mert szerinte inkább előrenyúltak. Mondom, erről nekem egy polip jut eszembe, egy béna láb nem nyúl sehova. Volt, aki az "áll" mellett kardoskodott, de hát egy ülő embernek nem állhat a lába akkor sem, ha adott (végtelenbe fagyó) pillanatban nem igazán uralja őket.
Előreáll? "Előre nem tud állni, mert akkor megy."
Eláll? Nem, az a füle esetleg, de nem a lába.
Szétáll? De hát...
"Azon még nem gondolkoztam, hogy ezek a lábak terpeszben merednek előre vagy párhuzamosan, de a matematikai tétel szerint a párhuzamosak a végtelenben találkoznak. Ezek a lábak ugye nem nyúlnak a végtelenbe, de találkoznak, nevezetesen Nick testében."
Google Translate: Mindkét lábbal ragadtunk ki ügyetlenül.
Szórakoztató egy szakma.