Szerintem javíthatatlan optimista vagyok. Az első billentyű, ami megadta magát a (bőszen középsőcsoportos korú) laptopomon, a 9.

Az már biztosnak látszik, hogy nem tartom be a kötelező gyászévet, kihasználom, hogy a külön lakásban tarthatok végre lábakkal rendelkező állatot! Nekem kell valami szőrös, ami két lábra áll örömében, amikor hazajövök!

Desirée elejtett mondata kapcsán teljesen beleszerettem a lógófülű törpenyúlba. Most az ő kicsinyüket szeretném megkaparintani:

Finomítanom kell a vitastílusomon (esetleg felvenni a nőktől elvárt "hallgass, amikor a férfiak beszélnek, és ha véletlenül véleményt nyilvánítasz, azt is olyan halkan tedd, hogy csak az az egy pasi ugorhasson neked, aki melletted ül" viselkedést, avagy el kell fogadnom Fürtös véleményét, miszerint én lélekben férfi vagyok), mert így magyarázhatom a blogomban, amit tegnap élőszóban nem sikerült.

Hát ennek is vége lett. Lordunk (miután eldőlt, hogy tegnap vagy ma elaltattatjuk) megelőzte a gyávaságból és kényelemből halogatott döntést és elment magától.

Testvére fölé temettük. Amikor azt a gödröt ástuk, nem gondoltam, hogy ilyen hamar újra ki kell hantolni...

Ilyen volt szőke rajzossága.

Legalább magamnak le kell írnom, ha már ez a napló rögzíti minden boldog és iszonyatos napomat, megvéd és megmutat.

Lord még él, kint zihál a teraszon. Ha fütyülök, már rám se néz. Fájdalmai lehetnek, néha összerándul a gyomra. Remeg a véknya, ahogy liheg. Legyek donganak körülötte, a hasa csupa pisi, a könyöke csupa genny: kisebesedett. A szeme nyitva, elhúzhatom a kezem előtte, nem hunyja be. Már csak azt várom, hogy anya hazaérjen.

A barátnőim és én márkafüggők vagyunk. Még ha turkálóból vásárolunk is, nem annak örülünk elsősorban, hogy "de jól áll", hanem hogy "igazi Dorothy Perkins!"

Én is márkafüggő vagyok. Még mindig el vagyok bűvölve, hogy vettem magamnak egy szoknyát a Váci utcai Promodban. Persze de jól is áll.

Megkérem azt a negatív karmájú egyént, aki az előző két kutyás-szurkolós felhívásomra segítő szándékkal koncentrált, hogy mostantól ne kívánjon jót nekem! Eddig nem jött be.

Morbid azt mondani a kutyádnak, hogy megyek, megásom a sírod. Ráadásul ez nem is terápiás jellegű munka volt, inkább csak kertészeti. Nem részletezném, akit érdekel, magán(y)ban megtalál.

Nem akarom elkiabálni, de mintha úgy nézne ki, hogy a dolgok kérlelhetetlen, ám véletlenszerűnek látszó egymásutánja arra sodródik, hogy fel merészel vetődni bennem a remény, hogy esetleg lehetséges, hogy szeptemberben összeköltözzünk Nofrával.

Adományokat (mosógép, franciaágy, bárszék, welcome drink) "Turbékoló Kakadu" jeligére a szerkesztőségbe.

Megtértem a Túrról, avagy simul a buborék

Idén a körülmények szerencsés együttállása (értsd: a főszervező a személytelen tömegkommunikációs felhívás mellett a személyes meggyőzést is bevetette ellenem) lehetővé tette, hogy egy gittegyleti tagtárs kocsijában átzötykölődjek a fél országon (azért csak ilyen messzire, mert aránylag a közepén lakom, és milyen gáz lenne útlevéllel vízitúrázni), ahol aztán kezdetét vette a Túr-a.

Egy keskeny csíkon letörlöm a port szegény, elhagyatott blogomról és bepillantást engedek napjaimba.

Amint hazajöttem Zamárdiból, várt egy fordítás, amire csak akkor jöttem rá, mekkora, amikor tegnap csak tankolni, ebédelni és zuhanyozni álltam fel előle, és még mindig nincs kész.

A héten láttam egy filmet (Másnaposok), aminek a stáblista volt a legjobb része. Az is főleg azért, mert rájöttem, hogy az Erasmus olyan katalizátor, ami az egyszerű részegségből is a GHD-hez hasonló, önmagunkból kifordult állapotot hoz létre.