Gondoltam, elmegyek partizni, a bejegyzés dátumából meg asszem látszik, hogy ezúttal sikerült.

A Cuorét néztem ki, ott még úgyse voltam, és mára "Erasmus returns" partit hirdettek. Hiába hangzik úgy, mint egy rossz horrorfilm második része, én belementem. Üres volt. Hát mit kezdjen magával az ember így éjfél felé, elnéztem a Sotabancóba.

Most láttam másodszor a Szerelem a kolera idején-t, és előtte olvastam is. Mindháromszor ütött a történet, de most először gondolkoztam el azon, hogy Lorenzo Dazának talán igaza volt, amikor azt mondta, a szerelem (ebben a korban) illúzió.

Mert ugyan hogyan szerethet egymásba két ember első pillantásra? Persze, a szem a lélek tükre, misztikus összekapcsolódás, mifene, de az is csak megérzés, az meg ugye nem mindig működik hibátlanul. Hány "nagy szerelem" hamvad ki később csendesen, vagy válik ellenőrizhetetlen, pusztító tűzvésszé!

Aggaszt a téma, épp ezért egyszer s mindenkorra végezni akarok vele. Én ugyan itt biztonságban vagyok (megkérdeztem a gázművek mukiját, aki ma a tulajnő enyhén valótlan bejelentésére (=nincs gáz a lakásban) megjelent, és azt mondta, Spanyolországot Afrikából látják el, ezért amíg a mór megteszi kötelességét, nem lesz gázhiány), de nem mennek ki a fejemből az otthoniak. Meg hát aztán haza is kell mennem egyszer.

Eltekintve attól, hogy

- háromszor fizettem ki a Madrid-Valladolid buszjegy árát

           * egyszer foglaltam neten az éjfélire, mert nem volt biztos, elcsípem-e a 11 órásat,

           * egyszer vettem a reptéren az automatából, ami hibaüzenetét olyan fura módon közölte a külvilággal, hogy a szabályosan futó folyamat végén nem adott ki jegyet - miért nem hiszek én a dévajul rám kiáltó, kocsitoló négernek, aki pedig figyelmeztetett?,

           * végül pedig a buszállomáson vettem egy igazit, pénzért),

Karácsonyi utórezgésként megosztom a nagyérdeművel azt a dalt, amitől óvodás koromban (fogalmam sincs, miért) olyan sírás jött mindig rám, hogy egyszer nem is mentem miatta oviba. Dallammal sajnos nem találtam meg a neten, de verb-állatként nekem úgyis a szöveg volt a lényeg.

Kis fenyő az erdőn él odakünn,
Tél ezüstje csillan a sok pici tűn,
Jégcsapokat ringat a szélben az ág,
Puha hó a vállán a télikabát.

A Valladolid címkével megjelölt >100 bejegyzés szükséges, de nem elégséges feltétele a sztárbloggerré válásnak, úgyhogy íme (tadamm!!):

20 jel, hogy túl régóta élsz Spanyolországban

1. Sál nélkül nem lépsz ki az utcára.

2. Csak akkor köszönsz Hola helyett Buenos días-t, ha a másik fél vagy legalább két generációval idősebb nálad, vagy magas rangú egyházi személy (további feltétel, hogy ne sportlétesítményben, illetve szórakozóhelyen találkozzatok).

Épp 666 bejegyzésem van, kár elrontani, de mit csináljak, jön a fogam. Muszáj figyelmeztetnem az emberiséget (annak magyarul tudó részét), hogy mostantól orvosilag is bölcs vagyok.

Hogy tudnám elmagyarázni egy franciának vagy egy spanyolnak, milyen érzés a Rudas fürdő végéig tartó tömött sorban egy órát pingvintánccal tölteni (egyik láb-másik láb, lásd még tojós galamb)? Mondhatott a Bomba a plakátján, amit akar, "Magyarország elsőszámú export cikke" (sic), azért az nagyon magyar, hogy a Burn promóciós olajoshordókat állít a sorban parkoló kocsik felé nyitott tűztérrel (fűtött garázs, mondta valaki), és köré gyűlünk melegedni, tisztára mint a hajléktalanok a musicalekben.

Egypár dologgal még adós vagyok. Csak nevetős idei évet akartam kívánni.

- Nézzétek, milyen szépet kaptam Mikulásra a pasimtól! - dicsekszik Desirée.
- Ez egy LEGO kukásautó? - kérdezem óvatosan.
- Igen - feleli Desirée. - ... De SZELEKTÍV!

Szilveszter reggelén sétálgatunk a Váci utcában. A hungarikumokkal tömött kirakatban megbújik egy üveg Bailey's.

- Ír kémlikőr.