Még nem vagyok eléggé kiforrott személyiség ahhoz, hogy csak a tízméteres környezetemben történő eseményekre reflektáljak kifinomult irodalmi nyelvezetet alkalmazva (böff!), viszont már eleget beszéltem magammal magamban magamhoz, hogy ekkora témákat hozzak elő.

Szerintetek az ember, mint faj, mint általános mindenki, jó? Most nem arra gondolok, hogy mit művel aktuálisan az élőhelyével, a szomszédjával, a szomszédja feleségével és egyáltalán, hanem hogy mint lény. Puszta lélek. Jó vagy rossz?

Az egyedüllét sajátos vonzereje

Még sosem voltam ilyen messze és mégis ilyen közel embertársaimhoz. Tegnap éjjel vagy tíz percig komolyan gondolkodtam azon, hogy milyen lelkiállapotban alkothatott valaki olyan baljós szellemkutyahörgésre emlékeztető hangeffektet a gázóránk könyörtelen forgását aláfestendő, mire rájöttem, hogy a jobb (kívülről nézve bal) oldali szomszéd köhög.

Egy dolog, amit az ember az Erasmus alatt biztos megtanul:

AZ AZ OLASZ, AKI CSÖNDBEN VAN, AZ NINCS OTT.

Josephnek hívták. Németországban született. Elég szerencsétlen kisgyerek lehetett, azt mondják, tölcsérmelle volt, asztmája és még számos egyéb baja. Erre kitalálta, hogy ő boxolni fog. Kidolgozott egy speciális edzéstervet, és hogy-hogy nem, sikerült neki: síelt, boxolt, tornázott... A háború alatt sebesült katonákat edzett. Azok közben az ágyban feküdtek, de Josephnek köszönhették, hogy fel tudtak kelni. Hadifogságba is esett. A táboran pusztító kolerát csak azok élték túl, akik az ő módszerével edzettek.

Hová tűnt Mara Giattini?

Ne mondja senki, hogy nincs érzékem a helyzetkomikumhoz.

Ha jól csalódom, vannak, akik mostanában kizárólag azért klikkelnek a blogomra, mert kíváncsiak egy friss gittegyleti pletyka eredetére. Előrebocsátom: az ominózus bejegyzés nem található ezen a blogon. Sőt, valójában semmilyen blogon sem található: soha nem jelent meg a nyilvánosság számára látható módon, és már az a blog is az örök szervereken úszkál, amelyre reakcióként született.

Mai ebédem: mézes-chilis csirkecsíkok Sangriában sütve. Köret: ogrepüré.

Az előbbinek a receptje innen van, az ogrepüré pedig saját ötlet. Shrek tiszteletére neveztem el, mert 

- zöld

Nagy nap ez a mai. Esedékes volt ma egy uszodázás, de majdnem elvesztette az usz- előtagot, kár lett volna pedig halogatni, mert megjavítottam a rekordomat: már csak 55 perc! És utána megmostam a hajamat mangós samponnal, mert már nagyon ráfért, hogy megmossák mangós samponnal.

Ja, és ma tölti be Ramé, amit be kell neki: jo-ho-hooo az öreg kalóznak! :-P

Nofra már feltette nekem azt a kérdést egyszer, hogy boldog akarok lenni vagy sikeres. Nyilván mindkettő, de ha választani kell, mindenképpen a boldogság lenne a prioritás. Ez nagyjából a film alapkonfliktusa is.

Nagyon fura dolog történt tegnap este. Fél 11-kor csörgött a (magyar) mobilom, egy ismeretlen spanyol szám.

Az a pasi volt, aki még szeptemberben mellettem ült a repülőn, majd elvitt a pályaudvarra. Már el is felejtettem, hogy megadtam neki a számomat. De mit is akart?

Hogy mi van velem, milyen a suli, láttam-e valamit Spanyolországból, satöbbi. Na jó, ezeket kérdezte. De mit akart valójában? És miért volt szükséges beleszőnie a mondandójába, hogy egyedül él, mert elvált? És ha olyan szándékai vannak, amiket sejtek, miért csak most hívott?