Én most épp Békánál bulizok, de aki nézi, annak:

Azaz

bol
dog
2009-et (sonka, sonka)

Ahogy Walaki kolléga beharangozta, a "főszervező", aki történetesen a pasim, lehetőséget biztosított a gittegylet sértődött tagjainak a választás utáni bosszúra. Az időpont nem volt teljesen szerencsés, mert ilyenkor mindig jó kifogás az "elcsaptam a hasam" ügylet (kíváncsi lennék: vajon minden nemzet hat kilót hízik a két ünnep között, vagy ez csak a magyar konyha diszkrét h bája? Nálunk is volt például b májas hurka.), de így is tizenhat vérmes kommandós gyűlt össze a kőbányai őrbázison (villagítás, sőt, tér.víll. az volt, de fűtés már kevésbé).

A pár napos szünet oka, asszem, egyértelmű: én se vagyok antiszociális különb, mint az a több milliárd ember, aki karácsonykor alámerül a családi élet, sőt, családi ebédek bugyraiba, és nemigen foglalkozik önmegvalósítással. Mert "...élünk dión, friss kalácson, mennyi finom csemege, kicsi szíved remeg-e?" És hát az enyém, bevallom, remeg.

Azért kifelé jövünk már: ma még egy kalózparti (johohó, illetve spanyolosan yojojo, meg egy üveg rum (ron)!), aztán holnap lézerharc, jönnek a szürke hétköznapok. De amitől mégis olyan szivárványos mindegyik: ma egy éve, hogy...

Három, magas sarkú bokacsizmában eltöltött nap után már értem, miért néztek egész Madridban kurvának, a piros kabátomtól, a pici táskámtól és az unott arckifejezésemtől eltekintve. Normális nő ilyet önszántából nem vesz fel!

A város pedig a maga módján védekezik a feslett erkölcs ellen: minden saroktól számítva az első két métert talpmasszázsra is alkalmas kiálló izékkel borítják, az úttest többnyire macskaköves, a metró elé pedig Marilyn Monroe emlékére szellőzőt telepítettek... megannyi sarkot próbáló terep.

Magányos utazónak lenni jó. Nem kell tíz perccel korábbra állítanom az ébresztőt, imádkozni magamnak és nyöszörögni, hogy "majd a következőre felkelek, esküszöm! csak még öt percet!!!".

Nem kell várnom magamra, hogy elkészüljek a fürdőszobában.

Nem kell lesnem, hogy eszem-e többet reggelire, mint én.

Nem kell udvariasan tekintetbe vennem, hogy nekem mindegy, mit nézek meg, hol eszem és mikor hagyom abba.

Boldogságaim, felületesek, önzők bár s a legfontosabb közhelyeket rendre kihagyják:

- Suzukit látni

- Bugyuta reklámok a rádióban

- Hola helyett Sziával köszönni

- Kilincs

- Tükör

- Lángos

- Hogy itt a spanyolok a makogó félmajmok

...a liftben, a liftben...

Rögzített a kamera.

...a portán, a portán...

Pénz csördült a markomba.

...az utcán, az utcán...

Bőrönd Dögöt a metróig vittem.

...a lépcsőn, a lépcsőn...

Metrót késett le tán egy fiú értem.

...a metrón, a metrón...

Igyekeztem két fél lábon állni.

...a reptér, a reptér...

Irgalmatlan sokat kellett várni.

...a sorban, a sorban...

Láttam, hogy "múúúú"-zik a magyarok telefonja.

...sorok közt, sorok közt...

Ahogy anya szokta ilyen jeles reggeleken mondani: FELVIRRADT A NAGY NAP (tetszik ez a mondat, mar a felkeles pillanataban megadja az alaphangulatot).

Ma sikerult talalnom egy fiatal es egesz fogekony csapot, a legfinomabb erintesre is reagalt. Hosszasan tanitgattam, eljatszottam vele, kozben roviden felolvadtam.

Most jo ideig nem leszek olyan szamitogep elott, ami tudja ezt a betut, ezert bespajzolok belole.

ññññññññññññññññññññññññññññññññññññññññññññññññññññññññññññññññññññññññññññ

Ma múzeumnapot tartottam. Először a Reina Sofíába mentem (vasárnap ingyenes!), de csalódtam. Úgy volt, hogy ez kortárs múzeum, oszt' erre tele van Dalíval meg Picassóval, akik már rég meghaltak!! ;-)