Iskola a (város)határon

Tudni kell rólam, hogy imádom Ottlik könyvét, mert nagyon sok olyan dolgot mondott el, amit a bőrömön éreztem (vagy esetleg alatta), csak nem tudtam, hogy helye van az irodalomban. A saját iskolai élményeimet ezzel együtt nem emeltem volna egy szintre vele, gondoltam, annyira mégsem volt durva.

Ma egy aranyos Lázár Ervin novellát olvastunk, az volt a címe (most, ha hű akarnék lenni L.E. stílusához, azt írnám, hogy vagyis még most is az a címe, de utálom a plágiumot), hogy "A nyúl, mint tolmács". A nyúl volt benne a legkirályabb állat, tudott az összes nyelven, és közvetített a ló, a kecske és az úritök között. Tanulságos olvasmány.

Hülyebiztos reaktor

avagy gyakorlati foglalkozás Speciális technikák tantárgyból

Van nekünk ez a tantárgyunk, ami elvileg arról szólna, hogy hogyan lehet különböző szakterületeknek a szókincsét hirtelen felszedni. Ehelyett a műegyetemi tanreaktor nyugalmazott igazgatója tartott nekünk nukleáris fizikaórákat egész félévben. Én bejártam, érdekes volt, megnyugtató, hogy Csernobil után sem kellett félni, viszont érdemes volt például jódozott sót enni.

A halak addiktívak. Segítséééég!

Tegnap a képernyő előtt álltunk összeölelkezve. Izgatottan figyeltük, ahogy az ikra a megadott időpontban mocorogni kezd. "Az első gyerekünk" - súgtam volna a fülébe, de nem mertem elfordítani a fejem, nehogy elmulasszam a nagy pillanatot. Aztán egyszer csak megvolt. A bazsalikom, a mikulásvirág és a nyúl után megszületett még valaki, akit úgy próbálunk életben tartani, hogy közben mi is együtt maradunk.

Most bűntudatom van, mert az állatoknak nem lehet. Atom tegnap elrágta Nofra hangfalának a kábelét, amit még a (sokkal) régebbi munkahelyéről lopott hozott el. Ő már csak egy ilyen elhozós, így van vécépapírunk, folpackunk, írható cd-nk, A1-es papírunk, sorolhatnám, egyszer egy kanapéra is aspirált. De attól még rossz.

A mozi után Typhoonnal találkoztam, elmentünk a ("A") síkölcsönzőbe. Annyit mondott a telefonba, hogy egy fekete Q7-tel vár, nagyjából sejtettem, hogy Audi, és onnantól kezdve minden fekete kocsiba benéztem, hogy nem ő ül-e benne. Egy lapos Audi után majdnem bementem a Honvéd kórház mélygarázsába, nem kicsit volt ciki. Aztán kiderült, hogy a járgány még menőbb, mint amilyenre számítottam.

Fémpiszkás druszám kérésének engedve elmesélem, milyen volt nekem az Újhold. Szpoiler, persze, de akit érdekel a sztori, már úgyis olvasta, a többinek meg kifordul a bele tőle, úgyhogy mindegy. Nekem Edward már a plakáton se tetszett, mert ahogy a könyv alapján elképzeltem, sokkal helyesebbnek kellett volna lennie, például ne legyen szőrcsík középen a hasán, mert azt utálom, és használhatna kevesebb vörös rúzst. A film közben aztán rájöttem: pont ez a lényeg, hogy akármennyire isteníti Bella, attól még ő is...na jó, nem ember, de messze nem tökéletes. Még nem is feltétlenül helyes.

Bátran elmondhatom, hogy ez a nap nem csak a két kereskedelmi rádiónak jött ki szarul, nekem se sikerült semmi úgy, ahogy terveztem.

Perilium bolygón mindenki örökké él. Épp ezért semmi másnak nincs értéke, mint a mulandó dolgoknak. A kultúra, az ízlés, az érzelmi élet mind a pillanatot állítja a középpontba.

Magától értetődően senki sem vezet naplót. Írók ugyan vannak, de mivel a periliumi könyveknek van egy olyan sajátosságuk, hogy egyszeri olvasás után eltűnnek, sosem olvassák vissza saját műveiket. Már amennyiben el akarják adni, ugyanis sokan vannak, akik egyszer leírják, egyszer elolvassák, és ennyi. Majd írnak másikat.

Tegnap délután simán be lehetett volna rúgni az erkélyünkön (bár a másodikra nem jöhetett volna fel más, mint egy madár, akkor viszont nem kunszt az alkoholmennyiség, maradjunk tehát abban, hogy egy egész struccfarm berúghatott volna, na, az meg pont röpképtelen, nem akar ez összejönni, akkor azt mondom, hogy frizsidergyarmat volt). A hűtő tele volt a melegszendvics kellékeivel. A mosógép teteje és a két asztalunk roskadozott a junk foodtól.