Tegnap a tisztelt falka megint szerzett nekem egy jó estét azzal, hogy kollektíve megpálfordult (igen, mostantól ez érvényes szó, ne gyertek nekem a spellcheckkel). Úgy értem, hogy miközben az online felmérés napok óta az EFOTT győzelmét jósolta (ebben az esetben magányosan Nofrától eltekintve magányosan zsúfolódtam volna az abádszalóki hastáncfesztiválon), hirtelen kitalálták, hogy a személyes varázsom... meg hát a program... szóval, ahová én fekszem, ott az ágyuk (?). Ez, amennyire megdöbbentett, annyira jól is esett.

Szerettem volna elmenni a felvonulásra meg az egész mindenre, de közbejött a workshop, amit azért vártam nagyon, mert végre megtanulhatok egy teljes koreográfiát.  Aha, hittem én. Maya nagyon fantáziadús, kis túlzással nincs két egyforma mozdulat a négy és fél perc alatt. Ez volt a zene:

Kicsit féltem, hogy mi lesz a térdemmel, de egyik ifjú tagtársam (áldassék a neve, amit már ide se merek írni, mert nem tudom, ki hogy áll hozzá a nyilvánossághoz, szóval csak így magamban áldassék) megszerelte a nyergemet, és így minden feltétel adott volt az optimális tekeréshez.

Ezen a napon már egyre közeledtünk a városokhoz, ahol pizzériák, szoláriumok és autóstanfolyamok is voltak. Utolsó említésre méltó állomásunk Kocsord és az ojjektum volt.

Reggel, ha nem ébredtem volna fel a kedves szobatársak fél 8-kor ricsajt verő ébresztőórájára, akkor a gyomrom vert volna fel, azzal, hogy szép volt ez a gulyásos mese, de mikor jön a kaja?

4-kor csöngött az ébresztőóra. Éjfél után feküdtem le, egyszerűen nem bírtam elaludni így duplán szar volt, de nem álmos voltam, csak az volt az érzésem, hogy a világ kegyetlen játékot űz velem. Összerámoltuk még a legutolsó kekszeket, pulcsikat és elemeket, és lóra pattantam. A biciklim dögnagy és dögnehéz, az ülés túl alacsonyan van, a váltó hatosban kattog, a csomagtartó lefogja a hátsó teleszkópot és nem lehet tőle ülést állítani, a biciklistáskára kötözött óriási U-lakat és övtáska külön életet él, néha beleáll a combomba, a sarkam pedig a táska csücskét feszegeti.

Szeretem az ilyen napokat, csak mindig elfáradok bele. Viszont vastagon kihasználom BKV-bérletem előnyeit.

Fél tízkor indultam el (talán), a napfényben frissen megfürdött Budafokin keresgéltem nyomtatószalont (mintha nem lenne majdnem annyi belőlük, mint abc-kből), ahol befogadják 12 (!) dokumentumom bespirálozását. Nem túlzok: a szakfordító diplomához ennyi cuccot kell beadni. Forrásszöveg plusz fordítás három nyelvi irányban, két-két példányban, mindegyik külön kötve.

Kezdenek egyenesbe jönni a dolgok: tegnap kaptam jegyet egy szuper színdarabra (meg se várom a premiert: eltökéltem, hogy szuper lesz és kész), a diplomafordításaim (alig két elcseszett címlappal) az asztalon hevernek, csináltam zöld tehénmintás CD-re glosszáriumot, és júniusra a naptáram gyakorlatilag teljesen betelt.

Most Jóanyámnál vagyok, egyedül, és tök jó, csak hiányzik valami kis állat, akihez oda lehet menni öt percre, simogatni&gyönyörködni benne, aztán otthagyni. Ja, valami Atom. Nofra sajnos nem egészen ilyen állatfaj.

És most tudtam meg, hogy be fogják mutatni az első színdarabot, amit fordítottam. Kábé mint a Kóla, puska, sült krumpli, június 24-én este 7-kor a Dunaparti Művelődési Házban (Szentendre, Dunakorzó 18.)