Fefe

És még kérdezik, hol szerettem meg a szürrealizmust

Én még igazán nem tudom, mi lesz az idei Szigeten, de felkészülés címén tegnap este valamennyien leégettük az ujjlenyomatunkat. Tavaly is gyanúsan indult: nekem SOS-megbízatásként ki kellett bicikliznem egy elhagyatott gyártelepre és valaha Norbi Update somlói galuskát tartalmazó dobozokban elhoznom a szajrét, amit aztán az irodában dolgozott fel egy sebtében és titokban összerántott banda. Akkor a sárgák még pont nem voltak kivágva, ezért most, egy évvel később bukkantak fel, mint vádló ujjak lecsupaszított plexi csontjai, www.mensa.hu felirattal. Ööö.

Most már hárommal is bírok egyszerre, a falka érdekében

Ez a tipikusan hova-megy-ki-ki-hova-megy típusú délután és este volt. Az eredeti terv az volt, hogy S. úrral csinálunk valamit, aztán este jön J és elmegyünk a ZP-be Zagart hallgatni. Ebből az lett, hogy S. úr már a legelején összezavart, ugyanis kifejezetten békés és elfogadó hangulatban volt. Amikor már a sült hús felét megette anélkül, hogy kritizálta volna, gyanút fogtam, és megkérdeztem, hogy nagyon éhes, vagy csak jól főznek. Mindenesetre a levendulás rozéfröccs igen jó volt.

Feliratkozás RSS - Fefe csatornájára
A jogokat megtartjuk magunknak Lelke: Raya • Külcsín: Studio1 • Hálótárs: Netstudio