És még kérdezik, hol szerettem meg a szürrealizmust

Én még igazán nem tudom, mi lesz az idei Szigeten, de felkészülés címén tegnap este valamennyien leégettük az ujjlenyomatunkat. Tavaly is gyanúsan indult: nekem SOS-megbízatásként ki kellett bicikliznem egy elhagyatott gyártelepre és valaha Norbi Update somlói galuskát tartalmazó dobozokban elhoznom a szajrét, amit aztán az irodában dolgozott fel egy sebtében és titokban összerántott banda. Akkor a sárgák még pont nem voltak kivágva, ezért most, egy évvel később bukkantak fel, mint vádló ujjak lecsupaszított plexi csontjai, www.mensa.hu felirattal. Ööö.

A szokásos 25 perces tökörészés után a Kék Rózsa komplett közönsége átvonult a stratégiailag elhelyezett Fragola Fagyizóba (ami a köztudatba Fregoliként fog bevonulni). Az elnökség és az elitke is jelentős létszámban képviseltette magát. Nyaltunk. @ gunyoros megjegyzéseket tett a szőke, kivágott felsős célojjektum körül több körben csoportosuló férfiak helytelen dürrögési módszereiről a kutyatulajdonosnak és nekem, mert persze ő már nem fért oda. Béka eltűnt. Aztán a falka elindult az Erzsébet tér felé különösebb irányultság nélkül, mi addig JM (a közellenség) látóterében maradtunk, hogy ne vegye észre a fokozatos elszivárgást. Véreske némán (!) jelezte, hogy majd telefonál, ha biztonságosnak ítéli a lelépést. Végre ránk került a sor, elindultunk mi is az Erzsébet tér felé. Belefutottunk a már visszafelé csámborgó falkába, és ettől NC-nek kedve támadt még egyet nyalni. A fagyizó közelében megtaláltuk a Békát egy padon, de nem szóltunk neki, viszont pont akkor érkeztünk meg, amikor Véreskének elege lett és nekiállt csörgetni a telefonomat. Ebből a kaotikus, és a személyeket nem ismerő olvasóknak annyit kell megértenie, hogy rohangáltunk, mint zsidóban a fájdalom, és nagyon sok fagylaltot ettünk. 

A következő volt a feladat: 200 darab sárga plexipálcika kis lyukán méretre vágott zsinórokat áthúzni, majd a zsinór két végét megolvasztva összeilleszteni. Az első probléma kihívás a gyertya, vagy inkább annak hiánya volt. Az ember azt gondolná, hogy a Kazinczy utcában nem jelenthet gondot, hogy találjunk egy szórakozóhelyet, ahol az asztalon ég valamiféle gyertya, de valamiért törzshelyünk, a Kék Ló személyzete nem díjazta az ötletet (NC pedig azt furcsállta, hogy miért kértünk engedélyt, ha egyszer az az ellenérv, hogy nem látnak rá, mit művelnek a vendégek a helyiségben található éghető anyagokkal), a bűvös éjféli záróra pedig egyre közeledett. Ekkor Békának eszébe jutott, hogy neki tulajdonképpen tetőteraszos lakása van, és nemrég járt ott a takarítónő. Előtte egy darabig nem volt, mert eltörte a térdét (ez a most még jelentéktelennek tűnő részlet a későbbiekben még fontos lesz). Tehát vettünk egy csomag háztartási gyertyát az éjjel-nappaliban és immár új célt találva vágtunk neki a pesti éjszakának.

Békánál köztudomásúlag egzotikus gyönyöröket tartogat a lift (úgy is, mint Sztár FM, óóóriási, nyuggerbiztos gombok és - mint kiderült - masszív teherbírás). Fefe már örült, hogy a két lányon kívül csak Béka szorult be mellé, de ezt az összeállítást NC sem hagyhatta ki, és még Véreskét is beengedtük, de mindjárt meg is bántuk, mert megnézte, hány embert bírna el elvileg a lift, majd megjegyezte, hogy "a pofám leszakad" kifejezés mindjárt új értelmet nyer.

Ezután elkezdtük a gyártást. A nyomdafestéket nem tűrő kifejezéseket kívül, amelyekkel leginkább én adtam a külvilág tudtára, hogy szubjektív kompetenciahiányt percipiálok a gyertyaláng egyenletessége és a saját finommotorikus képességeim viszonylatában, röpködtek az anekdoták hidegről-melegről.

- Kértek inni? Van körtelé meg csapvíz, de az a @ szerint meleg.
- És a körtelötty az hideg?
- Nem, az sem.
- Nincs neked hűtőd?
- De igen, csak a mélyhűtőt elfoglalja a szétdurrant pezsgős üveg.

- A madzagnak két vége van, mégis megbotlik. 

- Amikor panaszkodtam, hogy meleg a kaja, nagyanyám mindig azt válaszolta, hogy "tűzön főtt".
- Az hagyján, az enyém még melegítéskor is gyakorlatilag felforralja!
- Annak bakteriológiai oka van.
- Azért csinálták a vasútnál is úgy.

- Hol a telefonom?
- Ott van a széken kettő is.
- Nem azok, hanem a harmadik, amit használok.

Majd hirtelen fordulatot vett az este. A marketinges lány egyszer csak ráfókuszált valamire Véreske háta mögött, és először kővé dermedt, majd közepesen enyhe pánikrohamban tört ki.
- Ezt most én váltom ki belőled? - kérdezte Véreske.
- Te nem tudod megkülönböztetni, hogy egy nő rád néz vagy a mögötted lévő csótányra? - nézett rá lesújtóan @ Fefe (bocs!).

A kérdéses állatot Wikipédia segítségével azonosítottuk, konyhai csótány, a hivatalos mérettartomány (1-6 centi) felsőbb végéről. Az egyes szám gyorsan hatályát vesztette. Béka tagadta, hogy koszfészekben élne, ahol atomtámadás-álló, virulens mutáns páncélos rovarok korzóznak a teraszon, de mindjárt empirikus cáfolatot is szolgáltatott, amikor rögvest elő tudta hozni a csótányirtó sprayt...

Fefe, fajának büszke hímpéldánya, a hősies lovag, felállt arra a székre, aminek a támláját saját hátúlag törte el még egy korábbi buli alkalmával, majd könyörtelenül telibe fújta azt a rést a tető alatt, ahonnan előmászni látszottak. A csótány mint tematika mindenesetre végigvonult a parti további részén, utána pedig hús-vér (vagy izé, kitin-miazma) alakban is a nappali szőnyegén, na és ott, akkor, éreztük, hogy valaminek vége van. Néhány sárga pálcika madzagtalan, néhány kész ördöglakat teszteletlen maradt, de semmi egyéb vágyunk nem volt, mint amit Véreske búcsúzás formájában is megfogalmazott: "Jó éjszakát, ne álmodjatok csótányokkal!"

Fefével nem kockáztattunk, negyed 5-ig mászkáltunk, és elvettük az ő lánchídalagúttetejénülés-szüzességét, aztán mire a hajnali madárcsicsergés közepette hazaértem, eszem ágában nem volt álmodni, nemhogy csótányokról. Mondjuk a hátizsákomat még nem mertem megnézni...