mozi

Most már hárommal is bírok egyszerre, a falka érdekében

Ez a tipikusan hova-megy-ki-ki-hova-megy típusú délután és este volt. Az eredeti terv az volt, hogy S. úrral csinálunk valamit, aztán este jön J és elmegyünk a ZP-be Zagart hallgatni. Ebből az lett, hogy S. úr már a legelején összezavart, ugyanis kifejezetten békés és elfogadó hangulatban volt. Amikor már a sült hús felét megette anélkül, hogy kritizálta volna, gyanút fogtam, és megkérdeztem, hogy nagyon éhes, vagy csak jól főznek. Mindenesetre a levendulás rozéfröccs igen jó volt.

Stabilan ég

Mindig azt hiszem, hogy utoljára látom egy darabban Hermionét, de mindig beesik még egy buli. Pedig most már kifejezetten szülésindító házimozi szerveződött, aminek örömére nem a szokásos lagymatag 8-9 ember iratkozott fel egy hét alatt, hanem 12 órával a meghívó elküldése után már úgy telefonáltak rám, hogy már csak 2 szabad hely van, miért nem regisztráltam még. Egyrészt sütöttem, körmöt festettem és öltözködtem, de másrészt regisztráltam én, csak mobilról, és azt valamiért nem ette a rendszer, szóval bennfentes módon pont úgy kerültem a vendéglistára, ahogy régen szokás volt. 

Miért ne menjünk soha S. úrral moziba

Falkamozi éjfélkor, legszebb hagyományainkat felidézendő! Sajnos a teremben úgy alakult az ülésrend, ahogy már többször majdnem meglincseltek minket. Kunkori nevű barátunk ugyanis nem csak hogy rezegteti a hangszálait, miközben megjegyzéseket tesz, de képes a legáhítatosabb csend kellős közepén vonyítva brekegésbe kezdeni egyszerűen azért, mert a vernyákoló kisfiúhangra a főgonosz azt találja mondani, hogy olyan, mint egy angyalé. Azt már persze mondanom se kell, hogy az összes mensás hangosan hahotázott, amikor fúziós reaktorról, és az abból 4 perc alatt előállítható neutronbombáról volt szó. Így nézzen az ember geekekkel filmet... nekem leginkább a teljesen valószerűtlen emberi reakciók tetszettek...
Feliratkozás RSS - mozi csatornájára
A jogokat megtartjuk magunknak Lelke: Raya • Külcsín: Studio1 • Hálótárs: Netstudio