Beküldte Raya deBonel -
Tegnap váratlanul, még egyszer utoljára (mielőtt megszületik a "gyerekünk", tényleg olyan érzés, mintha legalább hat ember várná lélegzetvisszafojtva) akkora buli volt a Rózsában, hogy csak na. Ott volt mindenki, aki nagyon ritkán jön (én is). Rozéfröccs, rántott velő, lepacsizás majdnem az összes volt elnökkel... az egyiknek mondjuk hoztam egy a nevét a másnaposság elleni védőszentként megidéző hűtőmágnest.
Utána pedig NC közölte, hogy van hat jegyünk A sötét lovag - felemelkedés-re. Itt már majdnem (?) visítottam örömömben: falkamozi éjfélkor, legszebb hagyományainkat felidézendő! Sajnos a teremben úgy alakult az ülésrend, ahogy már többször majdnem meglincseltek minket. Kunkori nevű barátunk ugyanis nem csak hogy rezegteti a hangszálait, miközben megjegyzéseket tesz, de képes a legáhítatosabb csend kellős közepén vonyítva brekegésbe kezdeni egyszerűen azért, mert a vernyákoló kisfiúhangra a főgonosz azt találja mondani, hogy olyan, mint egy angyalé.
Azt már persze mondanom se kell, hogy az összes mensás hangosan hahotázott, amikor fúziós reaktorról, és az abból 4 perc alatt előállítható neutronbombáról volt szó. Így nézzen az ember geekekkel filmet... nekem leginkább a teljesen valószerűtlen emberi reakciók tetszettek, például
******SPOILER********
amikor a tengeren "biztonságos" távolságban felrobban a bomba és megjelenik a gombafelhő, amiről én úgy tudtam, hogy ha látod, kezdheted ásni a sírodat, NC-nek ezzel szemben azt tanították a katonaságnál, hogy vegyen elő egy vonalzót és perspektivikusan mérje le, valahogy úgy, mint mi a szenes vasalót hatodikban rajzórán, szóval a gombafelhő láttán az emberek spontán eufóriában törnek ki...
****SPOILER VÉGE********
A film tele van ordító (ha még én is, ilyenkor is, így is meghallom) tudományos baklövésekkel, életszerűtlen beszólásokkal, de Christian Bale számomra Hollywood legjobb pasija (Jim Caviezellel megosztva, de úgyis tök egyformák), és én különben is minden kommersz hülyeségben (mint mások szerint az Avatár) találok olyan mondanivalót, amin hetekig csámcsoghatok. Rocker pasit kéne keresnem, sokkal közelebb állhat a lelkivilágomhoz, aki olyan zenén szocializálódik, mint a sok puhány, elnőiesedett elektro-rajongó. Ja és a szabadulós történetekre amúgy is fogékony vagyok, kábé 11 éves korom óta.
Természetesen after-afterparti a töröknél, hajnalban hazabiciklizés, nagy meglátások. Például: hányszor lendítette fel a hős a kezét hiába, amikor pont nem volt ott senki, mire egyszer pont akkor érzett rá, amikor tényleg ólálkodtak mögötte? Na hát akkor tessék, nem kell annyit parázni, hogy jól csinálunk-e mindent. Az este beszólása pedig, amikor harmincas, hajadon barátnőnk lemondóan sóhajtva megszólal a vécében: "ma sem fogok szülni". Kilencedik hónapos pocakja azért némi reményre ad okot.