barát

Azt mondják, mindenki a hozzá legközelebb álló öt ember átlaga. Na szépen vagyunk. Komolyra fordítva a szót: honnan lettek nekem egyáltalán barátaim?

Ahonnan másoknak, gondolom, véletlenül, egymás mellé voltunk kényszerítve az iskolában vagy edzésen, és úgy maradtunk. Itt van még az a nehezítés, hogy már jó pár éve annyira kicsi a merítésem, hogy nem válogatok, örülök, ha akad valaki egyáltalán, aki nem papírember*. Brüsszelből az egy Szöszke volt ilyen, itt Hágában meg úgy néz ki, a Gyapjas lesz a sonderbarátnő**.

Ja, papíron. Vannak ugyanis olyan ismerősök, akikkel "hivatalosan" jóban vagyunk, társaságban szívélyesebben illik köszönnünk egymásnak, mint a többiekkel, meg nem árt rákérdezni a gyerekre/kutyára/frizurára, jelzendő, hogy ismeretségünk elég mélyre, az előző állapotig nyúlik vissza. 

Tökre nem én választom meg, hogy kik jönnek hozzám Brüsszelbe látogatóba, de ez nem is baj, legalább van benne egy izgalmas véletlen elem. Typhoonék szereztek ingyen Ryan jegyet (mert akinek kevés van, attól elvesznek, és odaadják annak, akinek sok van), és révemen a szállásuk is megvolt. Így már csak a Chiantiért, Ben&Jerry's-ért és Ubuntu kóláért kellett fizetni, tulajdonképpen megérte nekik.

Olyan jó, hogy vannak azok az emberek, akik a "Rólatok" címszó alatt szerepelnek. Örülök nekik nagyon.

Mostanában olyan trendi hozzáállás a nők körében (és már a harmincot jóval túlhaladt szingliknél sem ciki), hogy "inkább egyedül maradok, de nem jövök össze akárkivel, megvárom az igazit". 

Azon gondolkoztam el, hogy vajon normális dolog-e, hogy ha valakinek párja lesz úgy igaziból és komolyan, akkor a barátok mellől egyszerűen eltűnik. Vagy nem tűnik el, de már nem marad ott éjszakába nyúlóan, nem azért, mert hazavárják (perszehogy, de jó esetben nem sodrófával, vagy akár még vele is jön a másik, hiszen azért az én barátom jó fej, és a párja is jó fej legyen, különben utálni fogom), hanem mert jobb neki otthon a nyugiban, a párjával.