shopping

Meccora?

Ma voltam a Parlamentben is. Kicsit szétzilálták a napomat, úgy terveztem, hogy reggel, szép kényelmesen, elvégzem azt az orbitális nagybevásárlást, amire napok óta készülök, ehhez képest reggel már várt a főnökasszony levele, hogy ugyan mennék be hozzá mégse délután, hanem mostazonnal (még jó, hogy ébren voltam egyáltalán). Megteáztunk, aztán adogatott kézről kézre. Tisztára úgy éreztem magam, mint kezdő mensás koromban, és akik ott jelen voltak, sejthetik, hogy ez mit jelent. ;)

Ordinary Sunday

Végre eljutottam a Midi-piacra (illetve végre vasárnap lett, amikor árusok is vannak ott), és beszereztem csomó sajtot, almát, szilvát, hagymát, paradicsomot, és egy szép nagy karfiolt. Utóbbiból krémlevest akartam főzni, de menet közben észrevettem, hogy ebben a konyhában nincs kedvem.

Én kampányszerűen szeretek takarítani. Vagyis egy reménytelenül redves konyhát makulátlanná varázsolni, azt igen, egy még nem láthatóan koszos konyhát minden héten sterilre nyalni, azt nem. Hál'istennek itt bőséges terep kínálkozott az előbbire.

Oldalak

Feliratkozás RSS - shopping csatornájára
A jogokat megtartjuk magunknak Lelke: Raya • Külcsín: Studio1 • Hálótárs: Netstudio