J

Amint azt bizonyára látjátok, a blog immár gyönyörű. Az utókor kedvéért örökítsük meg, hogy is nézett ki eddig: 

Ezúton is köszönöm a befektetett munkát és idegbajt G-nek, a Mensa vérprofi és vajszívű grafikusának, illetve J-nek, akit meg ugye ismerünk és szeretünk. Boldog nyáladzást kívánok!

- Olyan merev a nyakad!
- De már javulok, nem?
- Nagyon jó vagy, csak egy muslinca van a szádon. 

Tudom, hogy már lassan közelebb van a következő, mint az előző volt, de amennyi aludtam (majd elmondom mindjárt), remélem, megbocsátjátok nekem. 

- De az ő sorsa neked tökéletesen mindegy, nem olyan, mintha a húgod lenne.
- Vagy mintha te.

Márminthogy én.
<3 <3 <3 

A vonaton Az időutazó feleségét olvastam, és mélyen elgondolkoztam arról, hogy MINDEN embernek, aki számít, a teljes időnket oda kéne adni ahhoz, hogy egyszer ne bánjuk nagyon, hogy nem tettük meg. Ígérem, megpróbálom. Aztán este befejeztem, és érthetetlenül, mélységesen, nagyon-nagyon szomorú lettem tőle (kellő áthallások természetesen...). Aztán jött J, és elküldte ezt:

Reszelgeti a hálókártyáját és hülyeségeket beszél.

- Flexszel könnyebb lenne.
...
- A melled izgalmasabb.
...
- Mi az abszolút veszedelem? Szoftveres csavarhúzóval.

Tegnap J-vel új szintre léptünk: megosztottuk egymással a Google Koordinátáinkat.

Van ismerősöm, aki az egész családjával ezt csinálja, de én idegtépőnek találom. "Anyukám, miért voltál az xxx utcában délelőtt tízkor?" "Vazzeg, neked vettem ajándékot a szeretőm lakása alatti delikáteszben, hogy csökkentsem a bűntudatomat!" Ezt komolyan tudni akarom a másikról?

Most már csak az okoz depressziót, hogy a legtöbb ismerősömtől 1600 kilométerre vagyok.