blog

I am here

Címkék: 

Nna, önismereti szempontból biztos nem volt lapos a nyár. Magamról természetesen továbbra is messzemenően pozitívan gondolkozom, viszont megtudtam, hogy jelenség vagyok, akit biztos sokan utálnak is. Egy másik ismerős úgy fogalmazott, hogy "a sztárélet az ilyen". És sikerült beszereznem a harmadik csajt, aki azért utál, mert ő nem kellett egy pasinak. Mellesleg én se, de ez ugye irreleváns, én vagyok a jobb csaj, engem kell utálni. 

Éljen J és G!

Címkék: 

Amint azt bizonyára látjátok, a blog immár gyönyörű. Az utókor kedvéért örökítsük meg, hogy is nézett ki eddig: 

Ezúton is köszönöm a befektetett munkát és idegbajt G-nek, a Mensa vérprofi és vajszívű grafikusának, illetve J-nek, akit meg ugye ismerünk és szeretünk. Boldog nyáladzást kívánok!

Ezek most ilyen, egymástól teljesen független egysorosok

Kíváncsi lennék, a nagy októberi összezuhanás után hányan maradtak a freeblogon. Már csak a főoldal miatt is. Nekem nem lehet főoldalam. Nekem csak főoldalam lehet. 

Azt gyakorlom egyébként, hogy én akkor most kiállok a világ elé. Helló, ennyit bírtam közel huszonöt év alatt összehozni, ennyi lett, maradhat? 

Beszűkült kicsit a világom. Nem azon gondolkozom, hogy hol leszek tíz év múlva, hanem hogy 8 óra múlva már megint Kelet-Európát fogom taposni, ahol csak érem. 

Feliratkozás RSS - blog csatornájára
A jogokat megtartjuk magunknak Lelke: Raya • Külcsín: Studio1 • Hálótárs: Netstudio