Guantarnaméra

Az év nagy rituális, négynapos fröccsözése alibiciklizéssel. Egy éve ilyenkor sírógörccsel és brüsszeldepresszióval tértem haza a szülői házba. Tegnap szintén sírógörccsel (de annak más oka volt), a "tiszteletet a magyaroknak" plakátokon röhögve, és Hans-Jürgen von Leonberggel a hátam mögött mentem HAZA,  a saját kis vackomba, ami ráadásul egyre inkább emberi lakóhelyre emlékeztet.

Mondjuk a Jászság se rossz, ahhoz képest, amit sokan mondtak, egyáltalán nem csóró vidék, sőt, sokkal civilizáltabb, mint mondjuk az ukrán határ vidéke, ahol pár éve voltunk. A leonbergit is kultúrsokkra készítettem fel, ami elmaradt (csak annyit tanult meg: "marhapörkölt nokedlivel", az új kedvenc). Rendezett porták (amikben ugyan ő egyre gyermekkora kisnyárádi emlékeit vélte felfedezni), csatorna nélküli mélyedések az út szélén, időnként vaskos tájszólás, de egészében teljesen élhető települések. Jászberényben például a csavarbolton át az ötperces távolságra lévő Tescóig és a Bodri borokat féláron értékesítő italdiszkontig minden megvolt. 

Ilyenkor mindig kultúrálódunk, túravezetőnk például képes egy 15 kilométeres kerülőt beiktatni azért, hogy járjunk Magyarország legkeletebbi vasútállomásán vagy BAZ-megye leghosszabb nevű településén, szóval most se volt ez másképp. A tarnamérai rendőrmúzeum portása felderült, amikor megtudta, hogy eddigi látogatóikkal szemben mi direkt ide jöttünk. Náluk van a világ legnagyobb rendőregyenruha-gyűjteménye, igaz, az osztráknak mondott jelvények például részben franciák, részben belgák, na de apróságokon ne akadjunk fenn, amikor olyan érdekes infók birtokába juthatunk, mint hogy a kínai rendőrnők egyenruhájához fülbevaló is tartozik, vagy hogy szinte minden afrikai rendőr automatice nyakkendőt visel. 

A bringás társaság egészében öregszik, mármint pár éve még szinte mindenki egyetemista, illetőleg középiskolás volt, ezért nem is nagyon álltunk meg enni, müzliszelet és szendvics dívott, meg Uncsitesó részéről a mangós bébiétel. Most viszont folyton étteremben kajáltunk. Jászárokszálláson állítólag van egy hely, ahol csemegeuborkát tesznek a pizzára. Megkérdezzük, melyik pizzéria az: "Hát... mindegyik". És tényleg. J-vel megosztozunk egy jászsági (tükörtojás, kolbász, fokhagymás tejföl ÉS uborka) meg egy betyár (effektív sertéspörkölt) pizzán. Fröccs nincs, vagy azért, mert a túra első fele az összes bort megitta, vagy mert szódát nem tartanak. Gyümölcsös sör viszont mindenhol, sőt, még máklikőr is akad. What's not to like, ahogy a művelt francia mondja.

Maga a bringázás még mindig meditatív, a tájak szépek, és jelentem, a kétszer festett haj is ki bír szőkülni. A leonberginek meg nagyon cuki szeplői lettek (így barnul egy német úr), illetve többrendbeli megerősítést kapott, hogy érdemes a haját legalább egy napszemüveggel hátrafegyelmezni, és mindjárt átváltozik fésületlen kamaszból zabolázatlan macsóvá. A kókuszcsattogó gyaloggaloppgépemet (vö. Trotify) mégis egy másik srác szerelte meg legalább annyira, hogy öt kilométert haladni lehessen vele, és akkor tényleg. 

A legnagyobb röhögést belőlem ezúttal a következő szókapcsolatok váltották ki:
 

Lakatos Pikachu

Binnen (körtelé) + bier = SÖRTE

Juli @nusbarát (elnézést, ez még a szalonképesebb része)

Tegnap zárásként pedig még elgörögtünk egy PASO-koncertre, ahova kitelepült a Rizmajer főzde (világos, konyakosmeggyes, mézes-narancsos-gyömbéres, illetve fekete söreivel egyetemben), meg Óbuda érettségiző lakosságának jelentékeny része. Ezek a kölykök még pajzán gondolatok se voltak, amikor én már intenzíven utáltam a zenekart, az osztály menőcsajának a dobossal szövődött románcából kifolyólag. Balga ifjúság. Röptében fordítottam a System Connectiont (ami elvileg angolul van), blattoltam a Ska-bah-dubot, és még ugrálni is maradt időm. Klassz volt, na.