Nagy világ

Megint előállt az a helyzet, hogy az ember utálja, hogy ennyire szereti ezt a szakmát. Mert ám nehéz, stresszes, és van valami alattomos megterhelés is benne: az, hogy egész nap mások agyhullámai grasszálnak a fejemben. És, főleg ha politikusokról van szó, ezek a hullámok nem mindig olyan harmonikusak. 

Magas sarkúban megmásztam a nyaktörő csigalépcsőt ahhoz a teremhez, ahol a tegnap esti beosztás szerint lennem kellett volna, a kolléga nagyjából úgy fogad, mint egyszer Aliszkám ("Jó reggelt, van egy döglött galamb az udvarban"), merthogy kivettek az ülésről. Mondjad, hova, ha nem kéne dolgoznom, diszkrét idegbajt kapok, de nem, szerencsére tartalékos lettem, amitől mindjárt megjelent lelki szemeim előtt a könyvtár az ötödiken, friss Scientific American, üvegfalon át dől be a februári hideg napfény. Alig tíz percig élvezhettem, máris csörgött a szolgálati mobil (nem elég, hogy ez könyvtárban bunkóság, ráadásul Nokia Tune-ra is volt állítva), hogy szükség van rám a fronton franciából. Két perce mondogatom, hogy "mellette, ellene, tartózkodás", mire időm jut megkérdezni, milyen bizottságban vagyok egyáltalán.

Tegnap este még a szabad délutánomtól is megfosztottak, ez a Parlamentben azt jelenti, hogy van időm megebédelni a menzán, kiugrani a kedvenc teaboltomba és az indiai fűszereshez, és így csak egy órám marad a kabinban facebookozni a délutáni ülés kezdete előtt. Na de az már nagyon szenvedős volt, nem tudtuk eldönteni, magunkat vagy a beszélőt szeretnénk jobban fejbelőni (ezt valaki már eldöntötte helyettünk, amikor golyóálló üveget rendelt a kabinokhoz). Csak az tartotta bennem a lelket, hogy azért már senki nem nézhet rám csúnyán, ha itthon lefekszem aludni, amint hazaérek, és így is tettem. 

Meg azért örülök, mert sikerült végre egyszer annyi teát vennem, hogy járt hozzá egy vászonszatyor ezzel a logóval:

Most ráálltam a teamentes teákra, mert talán ettől este el is tudnék aludni, úgyhogy most beújítottam régi kedvencemet, a gyömbér-grapefruit-lime-rózsaborsosat, és találtam olyat, amire rá van írva, hogy meg lehet enni, mert kakaó, datolya, mazsola és chili van benne. Vettem még további, eddig fájón hiányzó darabokat (Milky Oolong, Maple Grey - bergamottos, diós, juharszirupos zöld tea, Izmir - füge, pisztácia, pirított rizs, vanília...), és persze egy újdonságot, amit egyébként nem terveztem venni, de istenkém, mandarinos-kókuszos volt, és ott előttem mértek ki hat zacskónyit belőle, nem lehetett megmaradni az illatától! Amit pedig kiszemeltem, az az osmanthusvirágos oolong volt, jó ismerőim tudják, hogy a Lipton sencha piramisát azért vagyok hajlandó filteres létére megvásárolni, mert van benne ez a virág, ami valami brutálisan visszaidézi gyerekkorom egyik kedvenc ízét, ami egyébként köptetőszirup volt, de már abból se tudom, hogy milyen. A másik megszokott, medvecukros-mentás filteresemet most kiváltottam szálassal.

Az indiaihoz azért kellett már megint mennem, mert elfogyott itthon a rizs, és náluk olyan választék van, hogy a feléről még nem is hallottam. Végül egy sima fehér basmati mellett döntöttem, és hozzácsaptam még egy fél kiló ghít (ez volt a legkisebb kiszerelés), amivel eddig csak szemeztem, mert állítólag annyira más, mint ha olajjal főzné az ember az indiai kaját, és mennyire macerás itthon megcsinálni. Mondjuk ismerek embereket, akik még macerásabb dolgokat művelnek vajjal, parádés eredménnyel, de a polcról félig lekapart egyszámjegyű ár végül meggyőzött. Nem tudom, Magyarországon lehet-e egyáltalán ghít kapni és mennyiért, de a basmati rizs már elég extrának számít, és a kettőért együtt adtam 7 eurót. 

Pontosan ennyiből pedig a Parlamentben ebédelni is lehet, most konkrétan tengeriherkentyű-hét van, úgyhogy nagy világ. A lazacos lasagne olyan egyhangú lelkesedést váltott ki a tisztelt képviselőkből, asszisztensekből és egyebekből, hogy két pultot kellett nyitniuk neki. A salátáspultot szokás szerint lepusztítottam, volt ott reszelt zeller, joghurtos uborka, currys sárgaborsó virslivel, rizssaláta, meg csomó friss zöldség, öntet, olajbogyó, fittyfene. Az utóbbiakból most nem kértem, különösen fittyfenéből van most túladagolásom. 

Vacsira meg azért is kipróbáltam a ghít, a nemrég beszerzett fekete mustármaggal és currylevélporral együtt, és rittyentettem egy csicseriborsós spenótot. No, mindezt csak azért mondom, hogy ha bennetek is felmerül, hogy szeretek-e én egyáltalán itt lenni, akkor tudjak mivel érvelni.