Jájájjájájá-á

Brüsszelben ritka vendég a napsugár, de nemsokára én is ugyanilyen ritka leszek! Már vágom a centit. Na de addig sem unatkozunk.

Múlt csütörtökön azzal a belgával és barátaival pluxoltam, akivel szerdán ismerkedtem meg (a kulturálisan érzéketlen bunkó, tudjátok). Csinosan (vadászathoz) öltöztem, ennek eredményeképp ott még nem fagyott be a hátsóm, de amikor felvetették, hogy menjünk el még a genvali tó partjára valami szabadtéri buliba, akkor azért már a gondolattól citerázni kezdtem. Menet közben beugrottunk valakinek a házába, ahol írd és mondd 8 darab kendernövény tenyészett a legnagyobb békességben, "légyszi ne locsold" felirattal. A belga még kevésbé lett szimpatikus, mert egyrészt itatott, másrészt jégkockát dobott a borba, mert "még mindig jobb, mint ha meleg lenne". Na, az ilyen egyéb aljasságokra is képes.

Például, hogy sorsomra hagyjon a ronda, ám biztonságos Brüsszeltől több tíz kilométerre. A hely ugyanis, ismereteivel ellentétben, nem zárt be 11-kor (a túlparton, a flamand oldalon bezzeg igen). Én meredtem rá "de hát megígérted" arccal, ő meredt rám "de hát bulizni akarok" arccal. A kompromisszum az lett, hogy két barátja, akik nem voltak egészen részegek, és érdekeltek voltak az angol nyelvű társalgásban, hazaszállítottak a bringámig, de addigra már elcsavartam egy Strasbourgban élő román fejét annyira, hogy másnap reggel 5-kor hajlandó lett volna kivinni Charleroi-ba. 

Ezután a reggeli felkelés fizikai fájdalom volt. Fájt állni, fájt ülni, még talán menni fájt a legkevésbé, de annyira kómás voltam, hogy a gondosan lefőzött teát otthon hagytam, így mire Budapestre értem, már nem csak álmos voltam, hanem szomjas is. Ennek ellenére nagyon virgonc voltam egész nap. Raméval cukiság-túladagolást vittünk véghez: kismama, kutya, meg... hát, én. Aztán nem törődve a gyülekező felhőkkel becangáztam a városba J-hez. Na, ez nem volt jó ötlet, de amikor elkapott a nyári zápor, valahogy úgy gondolkodtam, hogy 1) Brüsszel után engem eső már nem lephet meg, 2) ez nem Brüsszel, úgyhogy el fog állni, 3) inkább megyek akkor is, ha ázom, mint hogy álljak egy fa alatt. Ebből az utolsónak volt mondjuk értelme, mert vagy 2 órán keresztül ömlött az eső. 

A Híd bisztróban ültünk, én két pokrócban (amitől még ázottkutya-szagom is lett), J meg trollkodós hangulatban (ennek szentelek külön bejegyzést, mert nagyon röhögséges ismét). Csak a melegedés ürügyén ittam egy bodzapálinkát meg egy Cointreau-s kávét, aztán egy fröccsöt, hogy hidratált is legyek, befaltunk két pizzát, mert nem tudtuk eldönteni, melyiket kérjük, aztán megtudtuk, hogy van rebarbaratorta, de ennek már ellenálltunk, elvégre tartás is van a világon. 

A Westendben végre megvettem a Parfois-ban azt a boxergyűrűt, amit már a múltkor nézegettem, amikor Desirée-vel voltunk, csak akkor nem akartam, mert takarékoskodni akartam a jövőmre, most meg már úgy voltam vele, hogy ha 1500 forinton múlik a jövőm, akkor régen rossz, és egyébként is kígyós. Úgyhogy én boldog voltam, bizonyos mértékig J is.

Az estét pedig Mystigrivel zártam, aki kicsit olyan, mint A kis hercegben az iszákos. Már nem csak azért, mert iszik, hanem mert azért iszik, mert utálja a munkáját, viszont azért tud piát venni, mert dolgozik. Mindegy, kapna egy állást a Bizottságnál, ha akarna, de nem akar. Meséltem neki Brüsszelről. Nem, nincs ok-okozati összefüggés. Amúgy az Akvárium egy gáz hely, nem csak azért, mert egy Árpád-sávos celluxadagoló a logójuk, hanem mert ha Unicumot kér az ember, megkérdezik, hogy Jagert vagy Becherovkát adjanak helyette. Próbáljátok ki!

Szombaton családi züllés volt, kivételesen mindkét ági unokatestvérekkel, gyerekkel és kutyával. Egész addig teljesen paleo volt a rendezvény, amíg én ráutaló magatartást nem tettem a fagylaltra. De még így is éjfél előtt hazaértem.

Ma pedig a mondhatni pofára esések napja volt. Pénteken azt már tudtam, hogy Fefének mégsem sikerült a rodeó és nem tudunk Voltra menni egyenest Strasbourgból, ma viszont megtudtam azt is, hogy kedvenc kollégám, akivel szállíttatni szoktam magam, és akivel megbeszéltük, hogy együtt keresünk fuvart, már csütörtök óta lapít azon a konkrétan autónyi cuccon, amit haza kell vinnie, és reménykedett benne, hátha nem kérdezek rá, hogy elvisz-e megint. Peche van, úgyhogy megint nyíghatok egy kicsit a Nyugat-Európában élő magyarok kiszámíthatatlanságáról és megbízhatatlanságáról, de már enélkül is úgy érzem magam, mint a Vész tavaly ilyenkor, ezért talán ezt abba is hagyom gyorsan.

Elég az hozzá, hogy mivel vasárnap délután tudtam meg, hogy nincs fuvarom, már az illetékes ügyosztálytól se tudtam vonatjegyet kérni a közvetlen vonatra, az állomáson meg arra nem adhatnak ki jegyet, csak a Párizsban átszállósra. És még ezen is forgatta a szemét az alkalmazott, hogy miért az azonnali indulós kasszába mentem. Azért, mert a másnapi indulás zárva volt, amikor leszálltam a reptéri buszról, és egyébként anyád jól van? Szóval teljesen meg tudom érteni azt, akinek a Midi pályaudvartól herótja van.

A jövő hetem pedig úgy néz ki, hogy a fülemen lóg ki az agyam. Konkrétan kedden reggel fél 9-től este fél 12-ig némi kávészünettel folyamatosan a plenárison fogok dolgozni, olvasottak azt is tudják, mi lesz terítéken, és ezért annyi a hála, hogy szerdán délután fél 3-ig békésen shoppingolhatok, mert addig hivatalosan is pihentetniük kell.