Pofátlan

Ismét jelentkezem, bár nagyobb újság nincs, mint - ahogy Jóanyám mondaná - "büdösül néz ki" a körmöm. Mit csináljak, elszórakoztam. 

Ma vittem először Micikét munkába. Sajnos addiktív, viszont megvan az a jótékony hatása, hogy sokkal figyelmesebben tanulmányozom a glosszáriumokat, ha már a kabinban vagyok, és mintegy átérzem a közvetlen kapcsolatot a készülés, illetve a tíz percen belül bekövetkező tolmácsolás minősége között. És nagyot lendít az agyi aktivitásomon is, ha közben Desirée fiktív kutatásának absztraktját fordítom angolra, amiben csak annyi a kontárság, hogy 1) nem értek hozzá, 2) magyarul is úgy van fogalmazva, mintha bölcsész írta volna, pedig asszem, nem, 3) nem kapok érte egy árva fityinget, de még referenciát se, mert elvileg Desirée írja. Nem panaszból mondom, és egyébként van ötletem arra is, hogyan kerüljön a nevem egész sok példányban megjelenő fordításokra, de ez még a jövő dalszövege. 

Ebédszünetben mindenesetre tényleg hasznos voltam, mert Szöszkének olvastam retúr szinkronszöveget. Szegény, fapadosokat és Balit kapott, mit csináljak, ezzel ügyezek a legtöbbet mostanában. A következő rémisztő feladat a New York-i repjegy foglalása (a NY-Reno kevésbé gáz, mert azt biztosan kifizetik), amire a pénteki napot szánom. Egyébként most kezd csak leesni, hogy el fogok jutni oda, ahova tavaly májusig egyáltalán nem is terveztem, azóta pedig piszkál, hogy a vizsgám miatt nem mehettem NC-ékkel. Utólag lehet, hogy megérte, mert ötödiknek menni sz@r lett volna, ráadásul most más állja a cechet, és még brüsszeli tolmács is lettem. Tényleg kifürkészhetetlenek. 

És ma felavattam az új jógamatracomat, aki jobb híján Gangesz névre hallgat. Jó ómennek tekintettem, hogy épp megint Sameer órájára sikerült betévednem, akinél a pihenésre szánt szünetek rövidebbek, cserébe az ászanák hosszabbak. Még jó, hogy a matracba belenyomták az OM jelet, van mit mantrázni... Ez a fajta jóga olyan szenvedés, amitől már közben is úgy röpdös az ember örömében, de hát még utána. Másnap reggel tök jó laza vagyok, a bőröm ragyog... aztán beülök két órára a kabinba, és izomláz, húzódás, fájdalom mindenhol. Nekem nem kell magyarázni az ülő életmód hátrányait! 

Egyre inkább úgy látom, nekem is az az utam, mint az Életrevalók (hétfőn megint megnéztük) főszereplőjének: pofátlansággal hódítani. Na de ez nem öncélú pofátlanság, talán csak annyiról szól, hogy ne érdekeljen annyira a mások általam vélt elvárása, többet ér, ha önmagamat adom, és még az is lehet, hogy nekik jobban tetszik. Ha meg nem, akkor jobb is, ha tisztázódnak a dolgok. Voltak korai fellángolásaim, például a bolyais felvételi dolgozatom az Armstrongos-Mrs. Jacksonos sztorival, de akkor kezdtem átállni erre az üzemmódra, amikor tavaly jelentkeztem az algériai nagykövetségre, és a HR-es néni kifejezett tanácsa ellenére nem vettem ki a hastáncot az önéletrajzomból. Más kérdés, hogy nem vettek fel, de úgyis szeptemberben lehetett volna csak kezdeni, addigra meg már nem volt releváns. Szóval most is az lesz, hogy tulitarkára festett körmökkel, Desigual nadrágban fogok bemenni az Európai Parlamentbe tolmácsolni.