Beküldte Raya deBonel -
Ugyan nem ilyen koncert volt, de ilyen lett a hangulatom:
Költészeti látványpékségnek nevezték ezt, nem mellesleg azért mentem, hogy Varró Dani eljöjjön végre a Mensába előadni. Összefutottam Steve bácsival, aki nejével szintén ezért érkezett. Rajta kívül a színpadon is volt pár költő, ők olyanokat olvastak fel, hogy lefordult a székről a közönség meg a Rackák is. Naná, hogy miattuk voltam ott.
Na de viccesre fordítva a szót, olyanok hangzottak el, mint a Cirmos cica, haj, Kosztolányi vagy éppen Kassák Lajos stílusában, meg (némileg szabadon idézve): "a múltnak pár passzusát/ nem írhatom már basszus át", és persze az örök kedvenc: "édes a szerelem, a vágy lólába ha néha kilóg is alóla". És valahogy mégis elszomorodtam ezen, mert persze tele a fejem a leonbergivel még ilyenkor is.
Szóval, ő akármennyire megtanulna magyarul, ezt nem tudná értékelni. Nem tudnék neki annyit magyarázni, mint ha az iskolában a bőrén érezte volna a hideg verítéket, amikor rájön, hogy mára kellett megtanulni a Husztot, vagy olvasónaplót kellett volna rajzolni a János vitéz negyedik énekéből (ekkor volt az, hogy egy hét alatt optimumra fejlesztettem az egységnyi idő alatt elvárt felismerhetőséggel ábrázolt huszárok számát). Őket nem tanították a német irodalmon kívül semmire (konkrétan HEXAMETEREKRŐL se hallott a gimnáziumban), érdekelni nem érdekelte még annyi se, hát hogyan értené, milyen érzés az, amikor az ember előrekalandozik a könyvben végre Ottlik Gézához, érettségi előtt meg fellapozza az Archaikus Apolló-torzót, mert amikor hetedikben a tanár felolvasta, még nem kaptuk meg a szöveggyűjteményt. Vagy hogy pont hetedikben mekkora élmény volt az utálatos Kincskereső kisködmön, amiből két éve önállóan olvasó mensoid elsősként nem értettem egy nyikkot se. Szóval ez a literatúrfil, magyarán irodalombuzi hozzáállás neki teljesen idegen, a nyelvről nem is beszélve. Hát ettől lettem szomorú.
És bicikliztem hazafelé, azon gondolkodva, hogy ez, a Rackák, ez:
és különösen ez:
az, ami miatt képtelen lennék Németországban, Svédországban, Hollandiában, vagy bármi egyéb (minden értelemben) elborult országban leélni az életemet. Kell a nyár, de nem örökre. Kell sírni is.
És hihetem, hogy nemzetközi vagyok, megérthet engem a leonbergi úgy, ahogy a magyar pasik közül senki*, van a lelkemnek egy olyan szelete, amin bizony bunda van. Nem liszt, nem tojás és nem is zsemlemorzsa.
**bár azért az, hogy minden után a Nagymedve egy szavamra kézen fogott és bevitt Steve-vel együtt a backstage-be Varró Danihoz, az azért.