Válság-e vagy átlagos munkanap?

Még jó, hogy a pógárság után megnéztem a programomat, mert kajakra volt szerződésem 10 órától. Az az ülés, amiről azt ígérte a napirend, hogy morning only, fél hétig eltartott, de csak azért, mert a Vogon negyed 7-kor lemasírozott, és közölte a levezető elnökkel, hogy az ellenállás értelmetlen mi márpedig félkor hazamegyünk. Ráadásul volt módom megtapasztalni, milyen az, amikor az elnök tényleg úgy beszél, hogy azt csak tegezőleg lehet fordítani. Legalább ehhez mérten lendületesen vezette volna az ülést, de még az se sikerült neki. Értitek, amikor egy eldöntendő kérdést úgy beszélnek meg, hogy minden országnak szót ad, darabonként 3 mondattal ("Tessék, XXia" "Köszönöm, elnök úr, köszönjük a javaslatot a Bizottságnak, de itt most az elnökség tervezetét támogatjuk" "Köszönjük, XXia"), ahelyett, hogy mondjuk kézfeltartással szavaztatna, na de az olyan lenne már, mint a Parlament.

És hogy még finomabb legyen a munka, öt óra környékén derült égből növényvédőszer-irányelv és madárirányelv, meg hasonlók jöttek elő, és olyan szavakkal kezdtek dobálózni, hogy számosállat-egység, sövénymetszés párzási és költési időszakban, feltöretlen föld művelés alá vonása és állandó gyepterület, de ilyenkor már egyrészt mindenkinek magasabb az ingerküszöbe, mint hogy ennek a szabatos megfogalmazásával bajlódjon, másrészt meg olyan intenzíven nyomkodtam a telefonomat, és ha véletlen Franciaország vagy Luxemburg szót kért, olyan maró modorban beszéltem a némítógombhoz, hogy a kollégák már kénytelenek voltak megkérdezni, hogy gazdasági vagy lelki válságot kezelek. 

Arról ne is beszéljünk, hogy hiába vittem az Alice Délice-utalványt, még arra se volt időm, hogy vécépapírt vegyek, mert a Parlamentben vártak rám a cipőim (hosszú...), a ház előtt pedig egy kis japán fényképész, aki a Couchsurfing keretében ma nálam fog aludni (mama nefélj). Mivel a lámpáim se voltak nálam, az apokalipszis sötét lovasaként suhantam a Luxembourg térig, ahol rájöttem, hogy mégis nálam vannak.