Elégséges!

A mai lakással pofára estem, szakmai vonalon viszont szépen haladok. Ha valaki még esetleg nem értesült volna róla: a munkamennyiségem attól is függ, hogy 4-es skálán hányas kompetenciapontszámot ítél meg nekem a főnök. Eddig 1-es voltam, mindenki onnan indul, csak én - pont nevezett főnök feledékenysége miatt - ott is ragadtam. Írtam neki, hogy ugye most már (hogy lassan lejár a 100 nap, aminek értelmében a régi rendszerben már tapasztalt tolmácsnak számítottam volna, egyharmaddal nagyobb fizetéssel) eléggé megmelegedtem ahhoz, hogy értékeljen? Nagy volt a szám, szemtől szembe mindenki dicsért. Ó, persze, csak a nagy húsvéti kavarásban kimentem a fejéből. 

Tegnap ismét eszébe juttattam magam, ezúttal azon követelőztem, hogy adjanak nekem is ösztöndíjat, hogy az ő pénzükön tanulhassam az egyetlen dolgot, amire a magyar delegációknak tényleg szüksége van: magyarról angolra tolmácsolni. Ezt a törekvésemet egyébként a főnök is messzemenően támogatja, csakhogy az ösztöndíjakat is csak 2-es fölött lehet megpályázni... mindenesetre nekem az egyetlen jelentés alapján feldobta 2-esre a pontszámomat! Most már csak az a gond, hogy a jelentkezési határidő réges-régen elmúlt, na de azt csiripelik a kismadarak, hogy szokott maradni néhány betöltetlen hely...

Ez a szintugrás nem csak azért előnyös, mert simogatja az egómat - talán még jobban, mint hogy az egyik olasz kabinban ülő félmagyar kolléga ma spontán odavetette nekem a liftben, hogy jó belőlem dolgozni (ilyen bókot legközelebb csak a kórboncnoktól kapok) - hanem azért is, mert a hamarosan, konkrétan amerikai utazásom napján kezdődő munkaosztásban így már én is esélyes vagyok néhány jövő évi napra. Szóval soha jobb hírt, lakni meg majd fogok valahol.