Adélka menni Racka-koncert

Ez már lassan hagyomány, úgy tűnik, minden alkalommal ellátogatok rackázni, amikor Pesten vagyok. Jó érzékkel az utolsó estémre időzítették, betetőzve ezzel a gyorstöltést*. Hanem ilyen troll még sose volt a frontember.

Végigpofázta az egész koncertet, részben "a magyar nyelv ritmikáját" kihasználva szám közben, de kétszer, mint a király a Gyalog galoppban, közbe is szólt, hogy "Zene állj!", mert sztoriban volt. Többnyire még vicces is volt, illetve részben A háború művészetéről értekezett, amitől a mellettem ülő Ninikének még hatszor szimpatikusabbak lettek, mint amilyenek addig is voltak. Az egyik ilyen intermezzo után ezt bírta mondani "a Gyuri":

- Játsszunk szerelmes dalt, azzal ki lehet jönni a gödörből. Nem úgy gödör, jó értelemben!

 

- És azt hallottátok, hogy egy amerikai gyár felvásárolta a Volvót? Fjord Mustang!

 

- Ha azt akarnák, hogy minden magyar ember muzsikáljon, csak be kéne tiltani.

 

*Az akkukapacitás max. három hónap, ha hülye a tutor is meg a leonbergi is, akkor kevesebb, és lemerülés esetén kizárólag Budapest segít. Na meg amikor Jóanyámnak, mint elsődleges és tényleg bármikor riasztható lelki gyorssegélynek önjelölt konkurenciája támad.

A jogokat megtartjuk magunknak Lelke: Raya • Külcsín: Studio1 • Hálótárs: Netstudio