Schlechtreden

Most annyira le vagyok maradva az eseményekkel, hogy vagy abbahagyom a blogolást, vagy írok valami teljesen jelentéktelent, amitől úgy tűnik, mintha volnának a fejemben érdekes gondolatok, csak éppen lefoglaltak az életem még érdekesebb eseményei, ezért nincs időm kifejteni őket. Mert hát közben EMAG volt Zürichben, évfordulónk volt a leonbergivel (amit részben én töltöttem a Lindt-gyárban, részben ő a gálavacsora filmezésével), hazajöttem Magyarországra két hónap után (szűk 4 hétre), ja és Sziget is volt.

Ami leginkább foglalkoztat, az a németül schlechtreden-nek tisztelt tevékenység, vagyis a minden eseménysorozat lehetséges legrosszabb kimeneteléhez 1-es valószínűség rendelése, az ennek megfelelő lelkiállapottal és viselkedéssel. Én eddig úgy gondoltam, a Murphy-féle egészséges pesszimizmus azért hasznos, mert csak kellemes meglepetés érhet, meg aztán legalább így felkészül az ember arra, amikor mégsem, de kezdem megváltoztatni a véleményem. Az már nem egészséges, hogy Leningradon a szemembe süt a nap, Lily Allen uncsi cukorkapop, Irie-ék a sz.r új számaikat nyomják, már megint nem jutott lufi, meleg van, hideg van, sok a sátorban a mensás, és már fröccsözni sincs kedvem. Van mostanában egy plakát, ami nagyon megfogott, így most a rajta lévő mottót próbálom követni: amilyen kicsi, olyan vidám és színes. Mondjuk ott egy furgonról beszélnek, de mindegy. 

Azért voltak színfoltok bőven: szerdán Szöszkét fogadtuk örökbe, a Vad Fruttikon mellettünk álló csíkos pólós srác nagy megrökönyödésére pedig a teljes koncert alatt müzliszeletet ettünk. Ebből származtak olyan poénok, mint a "csapod nekem a müzliszelet?", illetve a szeletelés nevű táncmozdulat interaktív bemutatása. Végül Viktor közvetlenül csíkos barátunk hátára kezdett headbangelni, mire az kétségbeesetten hátraszólt: mi az, beüt a müzli?

Stromae koncertjét botor módon az A38 sátorba tették, mert nem akart délutáni fellépő lenni a nagyszínpadon. Simán megérte volna ugyanoda, estére ütemezni, mert ilyen, az utolsó szempillarándításig vérprofi előadót még nem láttam. Jó közelről figyeltük, a leonbergi hathatós nyomulásának (nem hiába tankozik annyit), majd az én szörftechnikámnak (állj be a nyomulók elé éknek) köszönhetően a második sorig vittük. Itt egyrészt oldalról ment az öldöklés, az emberek egymást próbálták lehúzni a kordon biztonságos fémtalpáról, másrészt támadtak hátulról. Kedvesem csak nézett szomorúan csillogó sündisznószemekkel, mint aki azt kérdezi: miért csinálod ezt velem? 

Kiderült, hogy a németek tényleg fegyelmezettebben buliznak, legalábbis a Die fantastischen Vier második sorában még bőven lehetett táncolni, de még jó fotókat lőni is. Ez egy olyan zenekar, amit annak ellenére szívesen hallgatok, hogy egy nyikkot nem értek belőle, bár a leonbergi esküszik rá, hogy a szöveg is szuper, de elvégre ő is így van a PASO-val meg most már a Rackával is. 

Amit nagyon utáltam idén, és biztos, hogy nem csinálom többet, az a Mensa-sátorban való önkénteskedés. S. úr, szegény, mindent megtett, hogy a kecskék ( a szigetelők) is jóllakjanak logikával, meg mi, kis káposzták is eleget tudjunk bulizni, csak ez úgy nem megy, ha egyes káposzták már induláskor bejelentik, hogy ők erre a hétre ásványkincsnek számítanak, mások pedig menet közben másznak el a savanyítóhordó vagy a francia módra gyereket termelő mezők felé, és így a többieknek sárgul bele az összes levelük a melóba, vagy a motivációjuk csökken le az olcsó jegy vonzereje alá. Na mindegy. Csomó klassz kulturális dolog van, még a WWOOF is kint volt, a djembetanáromról és workshopjairól nem is beszélve, a Lumináriumba meg a Kelet-európai vurstliba is már évek óta nem jutok el. 

A sátrazással viszont semmi baj nem volt, c/o J szuper kis hajlékunk lett, csak a zuhany ne lett volna, vagy nem így. Ilyenkor leszek ismét magabiztos a designerkarrieremet illetően*, mert az tulajdonképpen nem szól másról, mint a problémák észleléséről és megoldási javaslatok ütemes kibocsátásáról, abból pedig akadt bőven. Pl. ne legyünk sóherek, és tegyünk mosdókat a zuhany mellé, így nem foglalja az is a helyet, aki csak fogat (extrémebbek hajat vagy lábat) akar mosni; helyezzünk el egy paravánt és 4 padot fogasokkal, így harmadára csökken a fülkében töltött idő. Hajszárító bezzeg volt, nem mintha vittem volna sampont, így a színpordobáló parti, meg a közönséges szürke por hathatósan rasztásította egyébként makacsul jólnevelt hajamat. 

Most pedig civilizáció, tucatnyi tételes feladatlista és pénteken megaparti! Miközben a leonbergi gatyába rázza a családom összes biciklijét, és már azt is tudja, hogy csapolt sör, bicikli és fehér kenyér. Egyre nehezebb schlechtredelni az életet. 

*Bár ez előtt egyelőre olyan akadályok tornyosulnak, mint külföldről lakhatást találni, bivalyerős laptopot venni olcsóért, és 60 cm sugarú félkört szerezni fából.