Szürrealista egyveleg

Vasárnap, nem tudom, miért, de tele volt a repülő élő óvszerreklámokkal. Nem is a gyermekkórus vezetője, hanem a speciális effektek gyűjtője dörzsölhette volna a markát a hallatukon. Az éjszakát aztán egy olyan szobában töltöttem, ahol egy LED-szalagból kanyarított szarvasfej volt a falon, és Space Invader-mozaik volt a kád fölött.

A héten meg többször is szívrohamot kaptam, amikor megláttam azt a bizonyos EN betűt a nevem mellett, ami ugye azt hivatott jelképezni, hogy ha valaki megszólal magyarul, azt nekem kéne angolra ferdíteni. Persze minden alkalommal vaklárma volt, egyszer el se jöttek a magyarok, egyszer meg, ami pedig ideális gyakorlóterep lett volna, mert se az aktuális kollégákhoz nem fűznek különösebb érzelmek, se nem került volna ki mondjuk az internetre világ csúfjára, na, ott pechemre angolul beszélt a levezető elnök. Nagyon rendesek a planningnél, telerakták a programomat plenárissal, de mindig németesekkel körülbástyázva. Az angol retúr Damoklész-kardjához képest vicces kis spricc egy hadaró franciát fordítani, vagy mondjuk nem érteni Morvai Krisztina nevét.

Amúgy pedig mocorog bennem pár hosszabb bejegyzés a gyerekneveléssel meg az élet értelmével kapcsolatban (a témákra kattintva bemelegítő ajánlott olvasmány angolul), de most ezeket nincs kedvem megírni.

Napi jó hír, hogy végre volt kedvem shoppingolni, mert eddig tényleg az volt, hogy egyre gyakrabban fintorogtam a ruhaválaszték láttán, de betérve egy boltba egyszerűen nem volt kedvem bemenni a próbafülkébe és levetkőzni. Kezdtem félni, hogy súlyos, már azon voltam, hogy segítséget kérek Aurialétól, elvégre részben pszichológus, részben Bershka-üzletvezető. De úgy tűnik, megtört a jég, vettem cuki és olcsó felsőket, egy kardigánt meg egy málnaszínű szoknyát, meg két pici szemceruzát. Majdnem egy Desigual-dzsekit is, de még azelőtt, hogy a méretet megnéztem volna, rájöttem, hogy akciósan is 165 euró. Konzump!csa vagyok, de ennyire azért nem.