Beküldte Raya deBonel -
Ma az volt, amit alapvetően a legjobban utálok: 10-től este 6-ig ültem egy ülésen úgy, hogy még az elméleti esélye se volt meg, hogy dolgozhassak (a magyar küldött arra se kapta el a fejét, amikor a kolléganő bemondta, hogy "ha nem hallgatja a magyar csatornát, akkor nem fogunk tovább dolgozni, mert ez egy vészt of rizórsziz", tehát nyilván az angolt hallgatta), hazamenni nem lehet, shoppingolni is csak az interneten.
Viszont legalább nagyon jó csapat volt: két olyan kolléganő, akiknek az élet azért mutatott sok mindent, mert nekik érdemes. Remekül elbeszélgettünk Sartre filozófiájáról, intellektuálisan. Valahogy így:
Kolléganő 1: - A pasim ma el akart jönni meglátogatni, de holnap is vendégeink lesznek, semmi kedvem még ma este is társaságba menni. Próbáltam neki mondani, hogy edzésre kéne mennem, meg minden, erre felajánlotta, hogy csak későn jön, és nem is kell elmennünk itthonról. Na de este 8-kor, a kutyával felvonatozni ezért Brüsszelbe...
Én: - Milyen édes!
Kolléganő 1: - De akkor is, én már úgy unom az éttermeket!
Én: - Én meg úgy mennék, csak nincs kivel.
Kolléganő 1: - Akkor menj te a Chrisszel!
Én: - Nem lehet, nekem is ma van az edzésem. Igazából fél 6-kor el kéne mennem.
Kolléganő 2: - Jé, nekem is, mert megy az utolsó vonat Luxemburgba!
Kolléganő 1: - Akkor szólok a Chrisnek, jöjjön és hozza a kutyát is, hogy legyünk hárman a kabinban...
A másik téma, amin sokat rágódtunk, az elrendezett házasságok volt. Már régebben rábukkantam erre, vagyis egy olyan kutatásra, ami szerint a szerelmi házasságok a csúcson köttetnek, ahonnan már csak laposodni tudnak, az elrendezetteknél viszont egyre elégedettebbek a felek. Ettől anno eléggé átrendeződött a világképem. És pláne amióta a leonbergit ismerem, értem azt is, hogy 1) miért maradnak benne emberek olyan kapcsolatban, ami kívülről nem is néz ki annyira nagy biznisznek, 2) miért sikerül a katolikusoknak akkora arányban együtt maradni.
Az egyesített Hickenberger-féle párkapcsolati teória nagyjából úgy fest, hogy nagyon sok minden, amit szeretünk a külső körülményekre kenni, döntés kérdése. El lehet dönteni, hogy valakibe hajlandók vagyunk-e beleszeretni. És el lehet dönteni, hogy együtt akarunk-e maradni. Nem mindenáron, de tervezni így kell. Ha az az alapértelmezés, hogy akarjuk egymást, sokkal könnyebb áthidalni az olyan apró-cseprő problémákat, mint 800 kilométer távolság, féltékenység, vagy, khm, merőben eltérő elképzelések az idő- és az alkoholbeosztásról.