Beküldte Raya deBonel -
Tartozom egy vallomással (bár a többségnek nem lesz újdonság). Olyannyira, zsigerileg irtózom a német nyelvtől, hogy inkább tanultam meg egy holt és három eleven nyelvet, mint hogy olyan szavakat kelljen magolnom, mint hogy "Weihnachtsplätzchenbackmaratho
Száz szónak is egy a vége (illetve német szavak esetében egy szónak van legalább hatvannyolc, és ez még a ragok, jelek és képzők nélküli forma): tolmácsnak annál nincs nagyobb szégyen, mint hogy ne tudjon a párja anyanyelvén. Jobb híján (mert amúgy csak olaszul és hollandul akartam jövő szeptemberig megtanulni az angol B, továbbá a spanyol és a francia szinten tartása mellett úgy, hogy közben egész nap magyarul beszélek) nekiálltam hát Hitler Goethe ékes nyelvének. És mi lehetne erre jobb eszköz, mint a célországban tartózkodás (angolul a sokkal kifejezőbb immersiont használják erre, ami valójában a mélyvízben fuldoklás eufemisztikusabb megfogalmazása)? Ha pedig 100 részeg német tengerésszel tölti az ember a hétvégét, akkor rögvest hollandul is megtanul, ugye.
Strasbourgból tehát magabiztosan észak felé vettem az irányt, egészen a Balti-tengerig (ismerjük meg a célország földrajzát...). Némi idegbaj után (azt ötpercenként, három nyelven süvöltik bele a hangosba, hogy tíz percet késünk, miközben nekem kilenc percem van átszállni, de azt ugye nem képesek emberi nyelven bemondani, hogy a másik vonat megvár...) a leonbergi összeszedett Rostockban, vett nekem kávét, lesokkolt, aztán elvitt a menzára, ami itt történetesen egy villamosmegálló, de enni is lehet azért, sőt, a falon sorakoznak a kitüntetések, hogy hányszor volt az év kajáldája. Mondjuk úgy, hogy megüti a Parlament szintjét, de a kávézónál rögtön adtam nekik egy hatalmas pirospontot a Bailey's lattéért. Isten a tanúm, megérdemeltem, meg rám is fért.
A következő két estét ugyanis sörcsapolással töltöttem 7-től 11-ig (ekkor dőltem ki első este), illetve éjfélig. A kasszához persze nem nyúlhattam, de épp elég volt nekem a diadal, hogy annyit megértek, hogy hány pohárral kér a delikvens, sőt, még azt is meg tudom érdeklődni, hogy kicsit vagy nagyot parancsol. Igazán árnyaltan csak azt tudom ismertetni, hogy mit keres a majom a pult mögött. Ja, és esetleg a harmincadik pohárnál már eltalálom a megfelelő magasságot, mert ha nem, hát belép a német néplélek sajátja a Schmetterling mellett: a panaszkodás. A leonbergi ezt konstruktív kritikának nevezi és erénynek tartja, de azért most már néha elröhögi magát, amikor az emeletről fitymálja a medencében bugyborékoló padot, amiért csak a fele jacuzzi, én meg vetek rá egy igazi szocreál oldalpillantást. Mindenesetre a sok habot csak én szeretem a sörben, de egy idő után már én se. És jelzem, hogy akitől legközelebb hallom, hogy "zwei Gin-Tonik", azt megrágom, kiköpöm, és megalázom szexuálisan.
Na de az egésznek az apropója: a Kutterpullen, ami egy rejtélyes keletnémet kifejezés, amit tanult (német B-vel rendelkező) kollégáim is csak hirtelen görnyesztéssel kísért "Mi?"-vel reagáltak le. Hát e:
És azért jön ide 18 tengerésziskola 10 fős csapattal, hogy a Warnow vizén szlalomozzon a kompok meg a turistahajók között, miközben az edző ordít, DJ One Hand retro popzenét játszik, a SUMPF diákklub pedig grillhúst süt és sört csapol. Komolyan.
Vannak itt kérem hagyományok, például hogy mindig az a csapat nyer, amelyik konkrétan képregényben kicikizve lóg a kollégium harmadik emeleti konyhájában, meg hogy a svédek az esti bulin rendszerint levetkőznek, de erre senkinek szeme se rebben. Persze a himbilimbi nem mutatvány ahhoz képest, hogy miket megisznak. Például a Pfeffi, az egyik legnépszerűbb ital, az effektíve fogkrém, csak álcázásból üvegben adják. Brr... A leonbergi belém diktált még egy pohár banános sört, erre felesküdtem, hogy lesz neki még Delirium, csak csaljam el egyszer Brüsszelbe!
Na de addig is... tulajdonképpen nem azért mentem, hogy jó pofát vágjak a svédekhez, itassam a klubhoz tartozó középkorú, idült alkoholistákat vagy mélyreható lelkizést folytassak a leonbergi osztálytársaival, hanem mert a kedvesemnek szülinapja volt. Ehhez képest én még szombat éjjel pocsolyává olvadtam, mert a saját bevallása szerint "cinikus seggfejet", aki ráadásul legalább egy tízessel öregebb mindegyiküknél, többen ölelgették meg a szülinapja első perceiben, mint ahányan nekem a Facebookon írni szoktak. Szóval a(z egyelőre virtuális) szakállak is érző szíveket rejtenek. Olyannyira, hogy vasárnap, amikor az egész mocsári népség ki volt rendelve nagytakarításra (úgy értendő, a padlót legalább annyira felmosni, hogy az ember ne veszítse el mindkét cipőjét azonnal, ha végigmegy rajta), őt elengedték.
Az egyik kedvencem egy Manuel nevű srác volt, aki felerészt a barátnőjéről ömlengett, felerészt meg egy kövér, szőke csajt mutatott nekünk, aki állítólag nyilvánosan bejelentette, hogy nála már röplabdáznak a pókok, tehát a pálya akciós áron bérelhető. Manuelnek egyébként is vág az agya: azt is ő mondta meg, hol van a buli csúcsa, amikor illene már hazamenni. Mondjuk erre én is nagyon hamar rájöttem, amikor DJ One Hand feltette a címben szereplő számot (zenéjét szerezte: Lynyrd Skynyrd, szöveg: Knut Benedict, a Wismari Főiskola Tengerészeti Karának tanára).
Vasárnap az okozta a legtöbb gondot, hogy nem tudtuk eldönteni, hogy enni vagy aludni akarunk jobban, így elmentünk betolni egy kebabot (a húsborotva saját kezű használata bakancslistára felvéve!), aztán bemerészkedtünk Warnemünde legpuccosabb szaunájába, aminek konkrétan a Balti-tengerre néztek az ablakai.
Itt adnék hírt egy érdekes német szokásról: az Aufgussról. Ez úgy néz ki, hogy mindenki, aki él és mozog, besereglik egy hatalmas szaunába (csak az élethűség kedvéért: mindenki meztelen), aztán bejön egy tetovált pasi (hál'istennek törülközőben), és ünnepélyesen gyógynövényes vizet önt a kályhára, majd torreádorhoz méltó mozdulatokkal mindenkinek a pofájába legyezi a száz fokos vízgőzt. A nép meg várja, mint húsvéti sonka a szenteltvizet. Ezt összesen háromszor nyomtuk végig. Utána, amikor már minden bezárt, elkezdtünk kajáldát kajtatni, de hát nem is mi lennénk, ha nem ezt csináltuk volna. A végére meg már hülyébbek voltunk, mint a sokévi átlag, de erről írok majd külön.
Van, amit nem tud az ember az irányítása alá hajtani. De legyünk csak egyszer a lakásomban úgy, hogy már benne van a tűzhely, úgy csinálok én bélszínt zöldbors mártással, ahogy kell! Lesz itt még rend és Sauberkeit!