Woluwe szobrai

Még egy pár héttel ezelőtti depressziós pillanatomban feliratkoztam egy városnéző biciklis túrára, ami ma délután volt. Jeges szél, időnként szemerkélő eső, nem is voltam benne biztos, hogy megtartják, de kénytelen voltam rájönni, hogy a belgáknak ez már tavasz, ugyanis 14-en sereglettünk a Woluwe parkba, megtekinteni a környék szobrait. Ezek olyan túrák, amit nem ajánlanék egy három napra érkező turistának, de egy magamfajta expat számára ez a legjobb módja annak, hogy kicsit a szokásos díszlet mögé nézzek, és nem utolsósorban megismerkedjek itteniekkel is. 

Rajtam, és egy meghatározatlan identitású külföldi pasin kívül mindenki belga volt, nem egyen közülük jobban tudták a tananyagot, mint amúgy történész vezetőnk, és hasznos kis infókat szúrtak be a látnivalókhoz. Elnézést a borongós hangulatú képekért.

Ez mondjuk inkább annak érdekes, aki Tintinen nőtt fel (először nem is kapcsoltam: toántoán mint hangalak nekem nem mond semmit). A Kék Lótusz című képregény főszereplője, Chang Hergé kínai barátja volt, aki Brüsszelben tanult szobrászatot, majd a kulturális forradalom idejére visszament - a hülye - azután meg a gyerekeivel együtt Európában telepedett le. Ez az étterem a fiáé, és a név - Kék Orchidea - is a képregényt idézi.

Ez egy román szobrász műve, "Gyermekek" a címe, és egy iskola udvarán áll.

Therese Chotteau, ma is élő szobrásznő, azt vallja, hogy minden szobra csak ott érvényes, ahova tervezte, és nem adaptálható. Ehhez képest ennek a kicsinyített mását 7500 euróért meg lehet venni. Akkor bizonyos kandallópárkányokra mégis adaptálható kell, hogy legyen! 

Ez egy szociális lakótelep egyébként, és a lány, aki modellt állt, szintén itt lakik. A fa pedig geometriailag passzol a téren állók közé. 

Ez egy másik szobor, ugyanaz az alkotó, csak álnéven.

Régi zsidó temető. Ha egy temetőt más célra akarnak használni, akkor 30 évnek kell eltelnie az utolsó temetés után, mire "deszakralizálni" lehet (mi lehet ez magyarul: megszentségtelenítés?). Itt katolikusok és zsidók is nyugodtak, de csak az utóbbiaknak volt fontos, hogy elvihessék a halottaikat. Csak ez a csillag és néhány sírkő maradt. Meg a túloldalt egy szintén Chotteau-emlékmű az elhurcoltaknak. 

Két ásványi, két növényi szobor. A fák, ahogy nőnek, magukkal húzzák a hozzájuk rögzített korongokat, így azok folyamatosan forognak. Persze baromi lassan - fatempóban.

 

A Constellations (Csillagképek) nevű negyedek 1958-ban húzták fel (vitatott, hogy a kongói bevándorlók miatt-e, de azok csak 1960-ban, a felszabadulás után kezdtek áramlani, úgyhogy lehet, hogy csak véletlenül lepték el az amúgy belga módra igen kreatív nevű (Androméda, Capricorne, Galaxie stb.) utcákat. Mindenesetre a Bertrand nevű, huszonéves süvölvény szobrászt kérték fel a kerület kapujának szánt szobor elkészítésére. A finanszírozást a francia ajkú közösség által kötelezően a kultúrára fordított 1% adta. Azóta Bertrand már öregúr, most zárt egy nagy kiállítása szintén Woluwéban.

 

Szintén hatvanas évekbeli műremek. A művész nem árulta el, mi ez. Egyesek szerint kutya. Mások szerint két kutya. 

 

Működő malom, amit egy szabadidejében molnárkodó milliomos használ néha, illetve iskolák keresik fel. Mellette egy gyönyörűen helyreállított tanya áll, mögötte igazi nagy kemencék, ahol - egy éves előzetes feliratkozás után - meg lehet tanulni régi módra kenyeret sütni. 

A farmnak is jó a sztorija. A legtöbb környékbeli parasztház rég leégett, és a kerületnek nem volt pénze restauráltatni őket. Jött egy cég, aki építési engedélyt szeretett volna egy szállodához. Cserébe fel kellett újíttatniuk a farmot, ami továbbra is az önkormányzaté maradt. Később a hotelt és a farmot is a Sabena légitársaság vette meg, akik ott rendezték be az igazgatóság irodáját is. A csőd után külön tulajdonost kapott a két épület. 

Ez az Alma metróállomás teteje, amit a mögötte álló fehér lakóházzal együtt egy Kroll nevű építész tervezett. Kicsit Gaudís a sok hullámos ültetvénnyel. Ez volt egyébként az első, ahova tolókocsival is be lehetett gurulni. A tetőn áll még egy ökumenikus közösségi ház, ahol a munkások szabad kezet kaptak a dekorációhoz. Azt sütötték ki, hogy a főnökük, Fons és a felesége, Maria tiszteletére két figurát álmodnak az oszlopokra. Íme:

És akárki akármit mond, büszke vagyok rá, hogy ezt franciául mind megértettem. És okosan válaszolgattam a kérdésekre is (nem, nem fázik a kezem, Magyarország, Budapest, öt hónapja). 

A jogokat megtartjuk magunknak Lelke: Raya • Külcsín: Studio1 • Hálótárs: Netstudio