Beküldte Raya deBonel -
Ezt az égbekiáltó baromságot, amit a címbe írtam, rögvest megmagyarázom: a brüsszeli mensások itt az Arrosoir nevű söröző-étteremben szoktak összegyűlni, ahol a polcon, a párkányon, az étlapon... szóval mindenhol kannák figyelnek.
Havonta találkoznak, minden második alkalommal valami előadás van, egyébként pedig kötetlen beszélgetés. Én most először értesültem erről, és hál'isten egy beszélgetős estére tévedtünk oda - mert persze Titit is elcibáltam, ha már ő a fejvesztési igazgató. Fejlesztett is ezerrel, például elmesélte az alelnöknek, hogy nem, egyáltalán nem kell kilenc hónapot várni a teljes nemzeti Mensa státuszra... az más.
Szakmai ártalom, hogy végig kiapadhatatlan humorforrással szolgált a nyelvi rezsim. Tudniillik a jelenlévők egy része flamand volt, mindenki franciául beszélt, de nem mindenki tudott annyira, mint én (na, el tudjátok képzelni). Ráadásul volt egy német lány is. Titinek az volt a baja, hogy tud angolul, tud németül és tud hollandul. Franciául viszont nem. Az egyetlen, aki képes volt áthidalni a helyzetet, egy helybéli volt, aki nő lévén még igyekezett is segíteni. Előfordult, hogy következetesen angolul kérdezte az alelnököt, hogy Titi is értse, majd alelnök úr franciául válaszolt (annak ellenére, hogy nem tud). Jó volt, na.
Egyébként pedig a belgákat sokkal jobban értem, mint anno az elzásziakat - nem tudom, hogy a nem anyanyelvűség miatt van-e, netán én fejlődtem közben, de az szinte biztos, hogy kevésbé nyelvnácik, ettől pedig nekem is nagyobb kedvem támad bevallani például, hogy én ismerem a SET nevű játék szabályait, és hajlandó vagyok elmagyarázni nekik - franciául. Noha a "telítettség", "hullámos kör", "csíkocska" magyarul se feltétlenül képezi részét az akadémiai szókincsnek.
Annyiban hasonlított még a dolog a Rózsára, hogy iszonyú lassú volt a kiszolgálás, viszont itt legalább nem kelletlenség, hanem nettó bénaság volt az oka. Az egy dolog, hogy sört csak akkor kaptam, mikor már megettem a kaját, de hogy még a garnélás wok is illatozott előttem vagy öt percig, mire evőeszközhöz jutottam, az már pont elég volt, hogy ne hezitáljak, és - az itteni szokásnak teljesen megfelelően - várjam meg a visszajárót.
A téma egyébként a belga egészségügytől a programozásban a változók úgynevezett "magyar jelöléséig" (ez állítólag az, hogy nagybetűvel írják a dolgokat, mert úgy gyorsabban olvasható) terjedt, illetve szóba kerültek még egyes, már nem fogyasztott gumós zöldségfélék (amiknek elég passzívan felismerni a nevét, magyarra lefordítani képtelenség), amiket a biocuccokat házhoz szállító vállalat igyekszik ismét meghonosítani, de - értjük, miért nem fogyasztják már őket. Szóval a szokásos oldott, szórakoztató bagázs volt. Az egyetlen furcsaság, hogy csomó negyvenes pasi volt, és egyik se próbált felszedni. Mensásoktól nem ehhez szoktam, nálunk ilyen szégyen nem fordulhatna elő! Mindenesetre fogok még próbálkozni, mert jó volt.