Beküldte Raya deBonel -
Komolyság van itten, kaptam saját kulcsot meg biciklit. Ez utóbbit kihasználva tegnap elmentünk a viccesen "brémainak" nevezett Spicariumba. Ez egy régi raktárban üzemelő tengerészeti múzeum, és az a raktár pont azért van ott, mert onnantól felfelé a Weser már évszázadok óta túl sekély a hajóknak, és addig is tenni kellett valahová az árut, amíg megjön érte a lapos bárka. Ha valamit érdemes kétszer átrakodni inkább, abból sejthető, hogy nincsen közel. Térkép szerint 22 kilométer, de szerintem ők nem számolták bele az útépítés miatti tereléseket és a kötelező pár eltévedést.
Ez a Schulshiff Deutschland nevű hajó egyik árboca, és ez a kis vitorlás tényleg minden volt már, csak akasztott ember nem. 1927-ben épült, oktatóhajónak, aztán a II. vh után már itt horgonyozva hostel volt, utána meg hol hajógépész-tanulók laktak benne, hol csak úgy kadétok, mostanában szállodaként is üzemel. Persze nyomtunk az orrból egy Titanic-selfie-t.
A Spicariumban a kiállítás egyik része egy 80 láb hosszú luxusyacht tervezéséről szólt (imádom, design brieffel, pont mint nálunk! Olyan kitételek voltak benne, mint hogy "a BMW M5-ös tengeri megfelelője" vagy "az ügyfél nem akarja, hogy egy azonos méretű vitorlás megelőzze"). A második tablón lehetett kreatívkodni a hajótestet illetően. A felső a leonbergi volt, a középső meg én. Úgy érzem, a luxusyacht-tervezésben van perspektíva. Ráadásul ezt még családi vállalkozásban is művelhetnénk.
Ez egy hullámmodellező akvárium, vagy mi. Az emeleten olyasmiket mutattak be, mint hogy milyen megújuló energiás megoldásokon dolgoznak mostanság, vagy hogy segíti a biomimikri a hajózást (pl. a cápa bőrét utánzó festékek, hogy ne tapadjon semmi aerodinamikátlan a hajótestre).
Meg lehetett papírhajót hajtogatni. Lent meg volt mindenféle okosság Bréma történelméről meg hogy miket szállítottak errefelé, sőt, az 1848-as forradalom szemtanúinak a beszámolóit is meg lehetett hallgatni németül, illetve imádnivaló német akcentussal angolul. A legjobban mindkettőnknek az a sarok tetszett, ahol morzsákat vetítettek a padlóra, és nekünk kellett elijeszteni az értük szaladó egereket. Jellemző.
A visszafelé tekerésre gondolni se akartam, de egy tányér sült hal meg egy fagyi meggyőzött. Eredetileg még el akartam menni futni, de abból már tényleg semmi nem lett.
Akartam még írni a német hústermékekről. Ugyan mindent Wurstnak neveznek, és persze országon belül is kavarodás van a nevekkel, de egy hentesbolti látogatás tényleg kisebb kultúrsokkal ér fel. Van például vérvörös kocsonyakocka kimérve, marhanyelv minden mennyiségben, illetve a nagy becsben tartott, és érthetetlen okból lyonernek nevezett - párizsi. Ez utóbbi szerves részét képezi a Wurstsalat nevű képződménynek, némi sajttal, csemegeuborkával, hagymával, véres hurkával és nyelvvel együtt. Fogyasztandó kenyérrel és sörrel. Hát. Nincs nekünk okunk szégyenkezni a pacalpörkölt és a lángos miatt...