Chilenizmusok

Bevezető a chilenizmusok világába (hitelesen: chilenimo, az s-t csak odagondolva). Mielőtt bemész, kimész, átnyúlsz az asztalon, kinyalod a tányért, a szőnyegre kakálsz, félrelököd, aki az utadba áll, vagy úgy egyáltalán, meg kell kérdezni, hogy permiso. Erre senki nem reagál, feltételezem, ez olyan, mint Uno-t mondani: csak akkor van gáz , ha kimarad.

Namármost, ezeket az ember vagy nagyon figyel és megtanulja, vagy úgy jár, mint legùjabb vendégünk, akit félig már akkor leírtam, amikor megtudtam, hogy olasz, most meg már legszívesebben azt mondanám neki, amit Lali az Üvegtigrisben: "Ne beszéljél spanyolul, mert nem tudsz. Tudnál, aszondanám, hogy beszéljél, de nem tudsz.". Az olasz-angol szósalátából kiválogatni az egyáltalán figyelemre érdemes mondanivalót sokkal fárasztóbb, mint retket egyelni, pedig az is megvisel*. Ráadásul okostojással van dolgunk, aki folyton szükségét érzi, hogy megnyilvánuljon, például úgy, hogy a luxus szó szerinte a libidóból ered. Ehhez adjuk még hozzá, hogy nagyon szeret enni, minden ételt nagyon finomnak talál, és ezt echte olyan hangeffektussal fejezi ki, mint a tehenünk, amikor éhes**. Nem lett rövid ùton a kebelbarátom, na.

Hála istennek a Szőnyegfalóval kiválóan lehet utálni egy harmadikat.

*Főleg érzelmileg, mert teljesen egészséges, aranyos kis növénykéket kell kigyomlálni csak azért, mert nincsenek tíz centire a megőrzésre kiválasztott példánytól. 
**Márpedig, mivel várandós, folyton éhes. Nekünk meg nincs lucernaföldünk vagy ilyesmi, úgyhogy egy darabig tépettük az idegeinket az éjjel-nappali múgatással, aztán ma hoztak ránézésre egy teherautónyi sarat, azt mondták rá, hogy ez az olívaolaj mellékterméke, és sóval szeretik a marhák. Hát. Trükköztünk lucernával, meg még a kedvenc amarántjukkal is, de egyelőre maradt a múkodés.