Unalmas bejegyzés olyan dolgok beszerzéséről, amik alighanem csak nekem eksztatikusak

Mostanában egyre többet lehet velem találkozni Budapesten, csak többnyire az a program, hogy meg kell nézni a lakásomat. Elhiszem, hogy másnak halálosan unalmas a szabad szemmel nem is észlelhető különbségek lázas keresés utáni idült magasztalása, de nekem akkor is a hetedik mennyország ez a kis pecó. Átmenet a lakás és a vacok között, de egyre inkább otthonnak tűnik.

Magyarországot pedig minden ismert hátulütőjével együtt első helyre sorolom azon országok közül, ahol eddig laktam. Belgiumban például elképzelhetetlen lenne, hogy csütörtökön felhívjak egy üvegest, aki két munkanap alatt vállalja összesen öt és fél négyzetméter tükör lecsiszolását és kiszállítását, és hétfőre ígéri, hogy jön, aztán elsóhajtom, hogy én hétfőn már utaznék, mire gyorsan másnapra módosul a felmérés, hiszen a szombat munkanap és akkor hétfőre kész lesz, majd péntek reggel 9-kor azzal állít be, hogy szabad a csiszolóműhely, és délután másodmagával megjelenik, beborítja a gardróbszörnyetegemet szilárd térnagyítóval, számlát ad és távozik (savanyú káposztát venni, de ha az ember barátságos megrendelő, akkor egy kis too much informationt nem úszhat meg). Mint ahogy az se túl életszerű a Belgacomnál, de még a Telenetnél se, hogy az online megrendelés úgy történjen, hogy beírom a honlapon a telefonszámomat, és 5 másodperc múlva csörög a mobilom, tehát a saját kontójukra várakoztatnak az ügyfélszolgálati Verdi-életmű alatt, majd az ügyintéző pontosan, intelligensen és interaktívan tájékoztat a feltételekről, másnap délelőttre időpontot ad, amikor kijön a technikus, de addigra már a kezemben az írásos bizonyíték arról, hogy nem kértem a két hónap után suttyomban fizetőssé váló, amúgy felesleges szolgáltatásokat, és ezután a technikus tényleg megjelenik 10-kor, méltatja a halálfejes lakberendezési elemeimet, majd szuperhősös filmekről kezd értekezni, felmászik a létrának konkrétan a fogantyújára, arra való tekintettel, hogy a sütő kissé megalomán felhelyezése miatt a konyha fölöti galériára nem biztosított a zökkenőmentes feljutás, beköt, bekapcsol, hosszabbít, majd közli, hogy "indulhat a buli, tudok egy jó Johnny Depp-filmet". 

De szeretném leszögezni az utókornak, hogy előbb volt internet, mint tükör. Geek-e vagyok? Persze a hasítós (30Mbit) netkapcsolat birtokában mi lett volna az első dolgom, ha nem pár jó kis pilatesvideó?

És végre beizzítottam (szó szerint) a főzőlapomat, egyéb edény híján wokban sütöttem egy szelet nyelvhalat, meg összedobtam egy zellerpürét. A húshőmérős, légbefúvásos, időzítős csodasütőben pedig naná, hogy a kedvenc sütőtökös kajám fordult meg először, jó is lett, csak én röhögtem közben nagyon. Tudniillik abbéli igyekezetemben, hogy összekombináljam a konyhaberendezési szempontjaimat, kicsit elszámítottam a magasságot, és most csak súlypontemelkedéssel tudom ellenőrizni, hogy mennyire sült meg a kaja. Mimi az egyetlen, csak kellemes meglepetéseket okozó társam: Desirée már kapott volna a tetején lévő cuccok után, amikor megnyugtattam, hogy ez egy lusta gép, nem fog centrifugálás helyett indiánszökdelni.

Most itt azokra a közhelyekre, hogy miért jó (és nem csak úgy megvagyok-szinten jó, hanem hihetetlen feltöltődés) egyedül lakni, nem térnék ki, mivel tudtommal minden olvasóm ismeri az élményt. Ha mégse, javaslom kipróbálásra!