Metrónyi

Kicsit pozitívabb hangvételben (a gyümölcssalátámat ma nem csak kakaóporral, hanem instant kávéval is meglocsoltam) a tegnapi túráról, ami azért alapvetően marha jó volt. 

Brüsszelben ugye így néz ki a metró:

Vagyis van a kör (2-6-os), meg keresztben az 1-5-ös. Na, ennek a jobb alsó megállójától (Hermann-Debroux) indult a séta, elvileg a másik végét (Erasmus) megcélozva. Couchsurfinges szervezés volt, de, nem úgy, mint általában, elég könnyű volt a csapatot megismerni az állomáson, ugyanis húszan voltak. 

Az elején egy úgynevezett erdőben gyalogoltunk, utána váltakozott a lakóövezet az elvadult iparvidékkel, de mire elértünk a híres csatornáig (ami errefelé a folyót helyettesíti, de intelligens módon csak a város szélén látható), már csak tízen voltunk. Nemzetiségben nem tudnám megmondani, mi dominált, biztos, hogy nem a belga. Én két franciával is beszéltem, de az egyik félig német volt. Néhány spanyol, de a többség dél-amerikai ("Árgentínából" - jelentette ki büszkén egyikük). Volt litván, kanadai, kínai, és most először egy másik eurokratával is összeakadtam: egy lengyel szabadúszó tolmáccsal. 

Jól ránk ijesztettek, hogy vigyünk enni- meg innivalót, mert az első 10 kilométeren nem lesz vásárlási lehetőség (mondjuk a másodikon is csak sörözni lehetett). Úgyhogy én becsomagoltam az előző nap készült zabpelyhes édesburgonya-cukkini-hagyma-fokhagyma-répa fasírtból párat, abban a reményben, hogy senki nem fog kérni belőle, mert hogy hangzik már az, hogy "vegetarian meatballs", de még meg is dicsérték. 

Aztán váratlanul megérkeztünk... egy mini vasútparkba, amiről nem is tudtam, hogy létezik:

És ott ülnek rajta az emberek, megőrülés. A síneken átkelve meg vigyázni kell, meg ne üsse az ember bokáját. 

Volt egy olyan rész, ahol már csak 6-an, de totális szinkronban és csendben lépkedtünk a térdig érő fűben, mire egyszer csak felzárkózott mögénk Javi, egy spanyol, és ránk szólt, hogy ne beszéljünk mind egyszerre. 

A végén persze már nem csak az volt a kérdés, hogy mennyit mentünk (Optimust külön puszilom, ugyanis a 2100 mAh akksiba az is belefér, hogy egész nap menjen a GPS!), hanem hogy hova ülünk be ezek után inni. Dög meleg volt, brüsszeltelen 26 fok és tűző napsütés, tehát nyilván kerthelyiség és sör. A Moeder Lambicba (minden sörök anyjába) mentünk, ami már korábban is bevált, igaz, akkor zombinak voltunk sminkelve. Az első, a bio mézsör úgy lecsúszott, hogy észre se vettem, muszáj volt egy helyben főzött Kriekkel megkerestetni, ami, fajtája legtöbb képviselőjével ellentétben, nem édes. Egyáltalán. Értsd úgy, hogy savanykás. És baromi jól esett.

A többiek folytatták még egy gofris körrel, de az turistáknak való, úgyhogy én hazajöttem. Aztán lefeküdtem, mint egy halni készülő állat, és modulált halálhörgésekkel kommunikáltam a családomnak, hogy jó volt a kirándulás...