Beküldte Raya deBonel -
Jól felszerelkezve mentem ma a kabinba. Vittem a legkisebb olaszkönyvemet, a két kis füzetemet (a reggeli rádióhallgatás közben olyanokkal gazdagodtam, mint a mull over an idea, pump price és bring me up short), na és persze Micikét.
Miközben fél füllel az olasz elnököt hallgattam (anyanyelvi környezet), megtudtam, milyen filmeket adnak a Bryant Parkban, amíg ott leszek, kinéztem magamnak a 'wichcraftot, ami egy Exkihez hasonló kajáldalánc, és vettem jegyet az Empire State Buildingre ÉS a Rockefeller Center tetejére. Erősen elgondolkodtam, hogy érdemes-e mindkettőre, de egyrészt engem az olyan helyek, ahol magasról lehet lenézni egy szabályos városra, mindig lenyűgöznek, másrészt az előbbit péntek estére terveztem (éjjel kettőig nyitva van, ebből 1-ig élő zenét adnak, és utána jól illik a programba az Empire Diner), viszont jó lenne nappal is megnézni a kilátást. De ami végleg meggyőzött, a Beam Walk volt, vagyis hogy végig lehet menni azon a gerendán, ahol a híres ebédelős kép készült. Egyébként több helyen azt írják, hogy jobb, mint az Empire, de nekem, mint a Percy Jackson-sorozat rajongójának, tilos kihagynom azt az épületet, ahol az enyhén soviniszta író szerint a modern kori Olümposz található. Szerinte ugyanis az istenek lakóhelyei vándorolnak, aszerint, hogy hol van éppen a világ erőközpontja.
Annak érdekében pedig, hogy én is készíthessek egyszer ilyen híres képeket, beiratkoztam őszre egy fotós alaptanfolyamra itt Brüsszelben. A Citibank immár menetrendszerűen megint letiltotta a netbankomat, de ezt szinte derűs nyugalommal fogadom. Kezdek ugyanis ráhangolódni az utazásra meg a nyárra, és ez egyszer a brüsszeli időjárás is rásegít. Ma én is elvitelre kértem a thai currys-kókuszos levest és a búza-mazsola-csirke-brokkoli-szárítottparadicsom salátát, és, ha nem is egy gerendán, de legalább egy padon ettem meg, a Leopold parkban.
Az jutott még eszembe az ebédelő munkásokról, hogy a múltkor a Charleroi reptéren egy remek kis receptkönyvre bukkantam, amit csak azért nem vettem meg 5 euróért, mert tudtam, hogy a neten pontosan ugyanolyan jó receptek lesznek garmadával. Amiről szó van, az pedig a whoopie, szabad fordításban parasztmacaron. A macaron egy nagyon macerás, cukros kis sütemény, amit hajszálpontos hőmérsékleten, megadott ideig kell sütni, ja és eleve úgy kezdődik, hogy egy hétig állott tojásfehérje meg szitált mandulaliszt. Szóval a whoopie ennek egy barátságosabb verziója, konzervatívoknak csak azért nem ajánlott, mert nem egyszerű eldönteni, hogy sós vagy édes készítmény-e. A neve meg onnan ered, hogy az amish férfiak ilyeneket kaptak a feleségüktől az ebéddobozba, és amikor meglátták, (feltételezhetően örömükben) felkiáltottak: "Whoopie!". Itt egy recept, amivel belőlem biztosan ki lehetne váltani ugyanezt: