Beküldte Raya deBonel -
Olyan helyeken jártunk, ahova a turisták tényleg nem szoktak eljutni. Én se voltam, amikor korábban Máltán jártam, nem utolsósorban azért, mert a szüleim frászt is kaptak volna, ha ilyen sziklákon mászkálok. A Golden Bayből indulva (észbontó belegondolni, hogy az az ország másik fele!) négy óra alatt megkerültünk két félszigetet, kúszva-mászva-bakkecskézve, aztán felmásztunk egy toronyhoz, szép egyenesen leereszkedtünk az étteremig, és rekordidő alatt (az előző napi 3 órás várakozáshoz képest mintegy fél óra alatt) meg is kaptuk a megérdemeltet. Egyik útitársam ebédre és vacsorára is nyulat evett...
A befektetett energia kb. 70%-a fényképezésre ment el; szerintem a helyszín 3D modelljét különösebb nehézségek nélkül össze lehetne rakni a fotóink alapján. A fényképek új kategóriája: a Facebook-profilkép.
Kaja után meglátogattuk Mostában vendéglátónk (egy évig itt dolgozó német) házát, aminek a bérleti díját most nem írom le, mert a brüsszeliek idegbajt kapnak, legyen elég annyi, hogy egy zegzugos, vastag falú, mintás csempés, igazi máltai házikóról van szó, aminek csak egyik szobájában működik az internet.
Utána pedig jutalomból bebuszoztunk még M'dinába, ahol állítólag az ország legjobb csokitortáját ettük. Sőt, évek óta először tisztességes (értsd: megáll benne a kanál) perugiai forró csokit is ittam.
Este beültünk megint egy tipikus helyi (=turistacsapda) étterembe, és megkóstoltam a mások által ajánlgatott lampukit, ami egy olyan hal, ami évente csak két hónapig úszkál, egyébként csak fagyasztott formában kapható. Éjfélig iszogattunk, és beb@szós történeteket meséltünk.