Beküldte Raya deBonel -
Kétféleképpen szoktam főzni. Az egyik eset, hogy iszonyatosan megkívánom mondjuk a mozzarellagolyócskát, megideologizálom, hogy úgyis most vettem kis cserepes bazsalikomot az erkélyre, meg paradicsom is van, és összeütök egy salátát ezekkel a hozzávalókkal, megfűszerezve még egy kis maradék szárított paradicsommal. Ennek a módszernek egy változata, amikor receptet is kell keresni, mert mondjuk úgy megkóstolnám a salsifit.
A másik főzési módszer a "mi van itthon". Ennek eredményét szoktam "Adélka zöldséges elvetemültségeinek" nevezni. Hirtelen felindulásomban például vettem egy csomag szójacsírát, mert azt szoktam szeretni a menzán is. Összevásároltam mindenféle zöldséget, és elkezdtem tanakodni, hogy mit is csináljak vele. Amíg ezt kitaláltam, fogtam három gerezd fokhagymát, összetrancsíroztam, feldaraboltam egy diónyi méretű gyömbérkét, és ezeket bevágtam némi forró mogyoróolajba. Na, akkor gondolkodjunk. Lilahagyma tuti, hámoz, nyes, nyes. Vettem ma répát, hát akkor abból is, nincs kedvem megrágni, úgyhogy megsütjük kicsit. Ezek is bele a serpenyőbe, sóval, borssal, kis köménnyel. Kicsit megálltam a hűtő előtt tanakodni, aztán úgy döntöttem, felezem az esélyeimet, és a cukkini felét vágom csak bele. Ment rá még egy kis friss rozmaring az erkélyről (nálunk ilyenek nőnek, mert ennyire jók vagyunk). Közben egy tálban felaprítottam egy fél pritamint, rádobtam egy marék szójacsírát egy kis szójaszósszal (hogy ne érezze magát egyedül) és korianderrel (porból, de folyamatban van ebből is az élő szövet beszerzése). Majd - na és itt jön az elvetemültség - rákockáztam még egy rózsaszín grépfrútot. És akkor erre jön a sült izé.
Csak gondoltam, leírom, hogy átérezzétek, milyen nekem itt Brüsszelben egyedül.