Nem instant

Próbáltam angolul elmagyarázni magamnak, mit jelent az magyarul, hogy jó csaj. Nem csak szép. Sőt, nem is biztos, hogy a klasszikus értelemben szép. Mondjuk, hogy az, aki elsőre nem taszító (hogy S. úr szavaival éljek), és még azután is kedved van tovább ismerkedni vele, hogy kinyitotta a száját. És minél tovább tartja nyitva, illetve járatja ritmikusan, annál jobban érdekel. Lefordítva ez annyit tesz: képes úgy adagolni magát, hogy mindig kevesebbet adjon, mint amire a férfi vágyik. De nem mindegy, hogy van-e még azon a polcon, ahonnan a férfi éppen csemegézne. 

Azt a következtetést kell levonjam: nem vagyok jó csaj. Legalábbis nem az a fajta, akire, ha más lányokkal együtt bemegy valahova, az ismeretlen pasik rávágják, hogy "na, az a kis vörös ott, amelyik folyton a telefonját b@sztatja, az kéne nekem". Nem én vagyok, akire a tanár, a színész, a híres ember ráfixálja a tekintetét előadás közben. Soha nem csúsztatta még oda nekem senki a telefonszámát kis cetlin. Soha nem küldtek még nekem italt ismeretlen emberek. Soha nem engem kérnek fel először a barátnőim közül. 

Nem kell azért sajnálni, tudom, hogy nem vagyok ijesztően csúnya, viszont jó a humorom, okos vagyok, odaadó, őszinte, és egy csomó olyan dolgot tudok, amitől a férfiaknak örömükben kettéáll a szemük (igen, igen, arra gondolok), szóval ha valaki megvárja az oldódási időt, akkor nem kell engem félteni. Én azért sajnálom egy picit magam, hogy a tiniszerelemből már végleg kimaradtam, és nagyon úgy fest, hogy a legszebb húszas éveimet se párkapcsolatban fogom leélni... mert párban annyi dolgot lehet csinálni, amit egyedül nem lehet. Például másik párral négyesben mászkálni. Moziba meg étterembe menni anélkül, hogy kinéznének, és anélkül hogy a kiélhetetlen közléskényszer miatt zugblogolni kéne. Óvszer nélkül szexelni. 

De van olyan alkalom, amikor nem hagyhatom, hogy a közszemlén lévő jó csajok elhalásszanak előlem egy lehetőséget...