Beküldte Raya deBonel -
Végül ezt néztük meg a Táncoló talpak helyett tegnap. Nagyon hosszú, de egyáltalán nem leülős, üres vagy lassú. Tele van cselekménnyel, remek karakterekkel, meg igencsak tükröt tart az elé, amit én a film elején még amerikai aranykornak láttam. Szépek, nagyok az autók, de sokan busszal járnak, másokat pedig még onnan is letessékelnek.
Kertvárosi környezet, kőkemény szabályokkal. Légy vékony, légy makulátlan, akárcsak az otthonod, ahol tartozék csinos, jól kereső férj, a szöszke, plakátra kívánkozó gyerekek - és a néger bejárónő, aki gyakorlatilag mindent megcsinál helyetted, épp csak a férjeddel nem fekszik le. A gyerekek az anyjukat "ma'am"-nak szólítják, a dadával pedig lojálisak... egész amíg fel nem nőnek. Ez a film nem tud demagóg lenni, a valóság puszta bemutatásától egy mai konzervatív nyugati nő is sikítva fogja a fejét. Pedig ma is bőven vannak olyanok, akik ugyanezt az életet élik, és ahol ciki a szülőnek menni a gyerekért az oviba. Onnantól, hogy az alkalmazott a többségi társadalom tagja, már nem Oscar-gyanús filmtéma, így viszont adta magát.
Hogy jut el idáig a társadalom? Jóanyám szerint természetes úton. "A nagymamám házi rabszolga volt, az anyám cseléd volt, én is cseléd vagyok" - mondja a főszereplő. A fia egyetemre járt, de a lányokat sokszor ki kell venni az iskolából, ha be kell segíteni. Nincsenek illúzióim: a tankötelezettség nélkül nálunk is sokan így járnának. De olyat, hogy külön vécét kelljen nekik tenni a kert végébe? Külön üljenek a moziban? Tudom, hogy jelenleg, a saját hazámban is ennél sokkal durvább diszkriminációnak vannak kitéve emberek, de ezekkel a feketékkel tényleg úgy bántak, mintha állatok lennének, akik talán nem is értik, hogy le vannak kezelve. Persze ugyanúgy kipletykálták a munkaadóikat, mint ahogy az alkalmazottak azt az egész világon mindenhol teszik. És nagyon vallásosak voltak. Másképp talán nem is bírták volna.
Azért vannak kivételes fehérek, akik nem lepődnek meg, hogy a "bútor" beszélni is tud, és sokszor értelmesen. Hogy kik ezek? Akik nem illenek bele a kertvárosi sémákba. A 23 évesen vénlánynak számító firkász, és a felcsinált, hebrencs szöszke, aki mindent megtenne, hogy jó feleség legyen, de senki nem szólt neki, hogy ehhez nem a megfelelő pasit választotta. Én is szeretnék ilyen lenni, tök természetesen beszélgetni azokkal, akik végső soron mégis kiszolgálnak.
De tudom, hogy micsoda bólogatójánosba megyek át én is, amikor a "kuncsaft" besomfordál a kabinba köszönni meg egy pár mondatot váltani velünk (nem fordul elő gyakran). Meg hogy mennyire zavarban vagyok mindig, amikor pincérekkel, eladókkal kell kommunikálni: eszembe nincs lekezelni őket (mondjuk annyit elvárok, hogy ha olyanom van, hogy magázva mentem be, akkor magázzon akkor is, ha egy buliban összefutva nyilván tegeződnénk), haverkodni viszont máshol se nagyon sikerül, szóval próbálok nem nagyon sután eljárni ilyenkor, és egy kis emberséget lopni a tranzakcióba. Például a múltkor a képkeretezőben ücsörgő nerd eladótól megkérdeztem, hogy mi az a zene, ami szól, és jól hallhatóan filmzene (a Papok háborúja volt, akármi is az), meg ilyenek. Képzelem, ha nekem valaha bejárónőm lesz. Mert fizetek neki, tehát ha rosszul dolgozik, kénytelen vagyok számon kérni, és esetleg ki is rúgni, viszont én szeretnék lehetőleg mindenkivel jóban lenni, és ez nem tudom, hogy kivitelezhető olyankor, ha nem mindenkit szimpátia alapján választok a környezetembe, hanem mondjuk az alapján, hogy milyen szépen takarít.
Ami pedig a rasszizmust illeti, lehet ütni, de bizonyos szempontból én igenis rasszista vagyok, úgy messziről és általánosítva. Amikor már nagyon untam két hölgyismerősöm ömlengését a belgiumi fekete pasik izmos hátsójáról és egyéb vonzó tulajdonságairól, nem bírtam tovább és benyögtem, hogy gyapotszedésre tökéletesek. Tíz percig mosakodhattam, nem hiszem, hogy sikerült elmagyaráznom, hogy miért érzem ezt ugyanolyannak, mint amikor a pasik azt mondják, hogy vékony, szőke és nagy mellű nőt akarnak. Nem járnék feketével vagy arabbal, egyszerűen azért, mert fekete vagy arab. Általánosságban. Viszont ha egy konkrét ember, mondjuk Ali, odajönne hozzám és elkérné a számomat, gyorsan megnézném a szemétkezétcipőjét, és eldönteném, hogy megadom-e, attól teljesen függetlenül, hogy milyen a bőrszíne. Hát így állok én ezzel.